12.rész

Sziasztok drágák!

Meghoztam az új részt,ami előre szólok,borzalmas lett!Hát most nincs is más mondani valóm.Jó olvasást!Várom a komikat.:) 

Puszi:Brigi, xx

Már egy ideje magányosan ücsörögtem,elmerülve gondolataimban.Kezdett besötétedni és hűvös is volt,ezért úgy döntöttem inkább elindulok hazafelé.Sietős léptekkel sétáltam,mindig is féltem a sötétben,már azt is megbántam,hogy ilyen sokáig maradtam.
Lépteket hallottam,úgy éreztem valaki figyel,de amikor hátrafordultam nem láttam senkit.Még gyorsabban mentem,szinte futottam.Egyre jobban féltem,és úgy éreztem,hogy tényleg követ valaki.Nem néztem hátra,nem volt hozzá bátorságom.Már ez egész testem remegett.Aztán nevetést hallottam.Először megijedtem,de később megismertem azt a hangot.Megálltam,majd megfordultam.Szúrós tekintettel néztem az előttem álló barátnőmre.
-Nabel!Ez egyáltalán nem volt vicces!-kiáltottam dühösen
-De igen!Látnod kellett volna magad..-válaszolta nevetve
"Beszélgetésünket" már csak telefonom rezgése zavarta meg.

Hol vagy már? H, xx
-Na mindegy,most nem érek rá,sietnem kell.-magyaráztam,majd zsebre tettem a telefont.
-Mert?-kérdezte Nabel
-Talán mert fél 11 van,és Harry már hiányol.-válaszoltam,aztán elindultam.
Nabel nem jött utánam,amin csodálkoztam is.Megfordultam,majd egy kérdő pillantást vetettem rá.
-Umm...te nem mész haza?-kérdeztem
-Hát...az a helyzet,hogy a szüleimmel kicsit összevesztem,és most eszem ágában sincs haza menni.-nyögte ki
-Gyere velem,alhatsz nálam,Harry úgysem fog megharagudni érte,és amíg hazaérünk,addig  elmesélheted,hogy mit csináltál...már megint.-mondtam
Bólintott egyet,majd elindultunk.
-Szóval?Mi történt?-kérdeztem
Lehajtott fejjel sétált mellettem,nem akart válaszolni.
-Nabel,kérlek!Hisz legjobb barátok vagyunk,nekem elmondhatod!
-Ki-kiderült,hogy terhes vagyok.!Gyereket várok..érted!?Egy gyereket..-nézett rám könnyes szemekkel
-Hogy mi!?-tettem fel a kérdést.Ezt soha nem néztem volna ki belőle.Hogy lehet valaki ilyen felelőtlen?
-Jól hallottad.Csak az a gond,hogy nekem fogalmam sincs,hogy hogyan kell felnevelni egy gyereket.És..úristen..csak most fogtam fel igazán,hogy mi van.-tört ki belőle.Sajnáltam,ahogy végig néztem a könnyáztatta kétségbeesett arcán,a szívem szakadt meg érte.De nem tudtam mit hozzáfűzni mert egy;elkapott volna engemet is a sírás,kettő;teljesen ledöbbentem.
-Bella,félek..-suttogta utólag.
-Nabel,én végig itt leszek melletted!-öleltem magamhoz.
Pár perc múlva hazaértünk.Biztosan volt ár 11 óra.Amint kinyitottam az ajtót,Harryvel találtam szembe magam.
-Hol jártál?-tette fel a kérdést.
-Neked is szia,Gemma?-próbáltam terelni a témát.
-Nem szeretem ha későn jössz haza,ezt te is tudod.-közelebb jött és egy puszit nyomott a homlokomra.-Amúgy Gemma későn jön,dolga van.-válaszolt a kérdésemre.Pont ezt szeretem Harryben,ő nem olyan mint egy átlagos szülő.Ő nem veszekszik velem,és nem haragszik,soha semmiért.
-Itt aludhat Nabel.?-kérdeztem.
-Persze.-mosolyodott el.

***

-Nem vagy éhes?-kérdeztem az ágyamon gubbasztó barátnőmtől.

-Nem.

-Nabel,nyugi..-mondtam,majd leültem mellé.Nem válaszolt.

-És ki a gyerek apja?-tettem fel a kérdést,ami már régóta érdekelt.

-Mindegy,úgy sem ismered.-válaszolta.Hazudott,láttam rajta.

-Hazudsz,na bökd ki!-kérleltem

-Nem lehet.-mondta

-Nekem bármit elmondhatsz,kérlek mondd el!

-Nathan...nathan az apja...egy buliban volt és megtörtént,egyikünk sem gondolkozott,és sokat ittunk mindketten aznap este.-tört ki belőle

Lefagytam.Nem akartam elhinni.Összetört a szívem,már csak gyűlöletet éreztem,de tudtam,hogy higgadtnak kell maradnom.Hisz az egész az én hibám.Én mentem el négy hónapra.Azt hitték soha nem jövök vissza,de tévedtek.

11.rész

Kedves olvasóim!

Az első amit mondani akarok,hogy lépjetek be a blog facebookos csoportjába,amit ide kattintva érhettek el.Másodszor,nagyon köszönöm  kommenteket a 22 feliratkozót és a 3500 oldalmegjelenítést!*-*Imádlak titeket!Harmadszor,most nagyon nem voltam formában ezért nézzétek el,hogy ez a rész valami katasztrófa lett.

Puszi: Brigi ,Xx

Nathan szemszöge

Szörnyű fejfájás,és valami rettentő büdös,erre ébredtem.Csak később eszméltem fel;egy kórházban vagyok.A szememet nehézkesen nyitottam ki,elég homályosan láttam,de arra rájöttem,hogy valaki áll az ágyam előtt.De mi történt?És ki ez a személy az ágyam előtt?Minden olyan homályos...

Később kitisztult a látásom.A titokzatos idegen,aki csak úgy megjegyzem észbontóan néz ki,kirohant és kiabált.Mi ütött belé?-merült fel bennem a kérdés.Aztán jött egy nővér,aki csodálkozva mért végig.A szőke hajú idegen sírt,de még is mosolygott.Egyáltalán nem értettem a helyzetet,és egyre kíváncsibbá váltam.
-Nathan!Rettentően hiányoztál..és és én sajnálom!-tört ki belőle hirtelen.-Amióta megtudtam a hírt,két hete,azóta minden nap itt vagyok veled!-mondta utólag.Nem tudtam válaszolni,hisz nem is ismerem.
Ki vagy te?-tettem fel a kérdést hosszú várakozás után.A lány teljesen elsápadt,és kétségbeesett arccal nézett rám.

-Én vagyok az,Bella!A volt barátnőd.-mondta,az utolsó mondatot kicsit halkabban.

Ez a név..ismerős,és ha meghallom belülről valami felettébb "jót" érzek,mintha már nagyon rég ismerném,de mégsem.

-Sajnálom,de én nem ismerlek.-mondtam
Amikor a lány újra megszólalt volna anyám lépett be a szobába.
-Bella,most beszéltem a főorvossal,Nathan-nek emlékezetkiesése van,most menj ki,kérlek!-utasította.
Kicsit megnyugodtam,hogy kiment.Anyámra mosolyogtam,aki ezt viszonozta és odajött hozzám.
-Nathan,kicsim!Annyira hiányoztál!-ölelt szorosan magához.

Hiányoztam?Mi történt?Meddig nem ébredtem fel?

-Mi történt?-kérdeztem.

Anyám nyelt egy nagyot,majd rám szegezte tekintetét.Sajnálkozva mért végig.Megijesztett.
-Autóbalesetet szenvedtünk...két hónapja,majdnem három.Te azóta kómában voltál.-mondta lehajtott fejjel.Mondandója közben nem mert a szemembe nézni,talán félt?Igaz,lesokkolt a hír,erre pont nem számítottam,normális választ sem tudtam adni.Csak bámultam magam elé...
-Anya,most kimennél?-kérdeztem végül.
-Persze,pihenj csak.-válaszolta,egy mű mosolyt mellékelve,majd lassan megindult az ajtó felé.

-Várj!Kérdezhetek még valamit?

-Nyugodtan.-fordult vissza.Megköszörültem a torkom,majd feltettem,a számomra igen fontos kérdést:

-Ki ez a Bella?

Anyám elmosolyodott,és ez végre egy őszinte mosoly volt.Visszasétált mellém,majd megfogta a kezem.

-Bella egy csodálatos lány,ő különleges,nem mint a többi,talán pont ezért kedvelted meg ennyire.Nem mindennapi élete van,szegénynek.Megszökött egy árvaházból,és nagy szerencséje volt,mert pont Harryhez került.Nagyon megkedvelték egymást,de nem mondom,hogy nem voltak viták,mert idővel kiderült,hogy Harry Bella apja.Aztán Bella egy időre odaköltözött nagynénjéhez,Gemmához,valamikor ekkor volt a balesetünk is.És most itt van,újra,és csak miattad jött,mert teljes szívéből szeret.Most már érted?

Tágra nyílt szemekkel hallgattam anyámat.Szörnyen éreztem magam,mert nem emlékeztem rá.Sajnálom Bellát,nem is kicsit,de nem tehetek semmit.

Bella szemszöge

Egyáltalán nem örültem,amikor meg tudtam,hogy Nathan nem emlékszik rám,sőt..legbelül teljesen összetörtem.Talán soha nem fogja tudni ki vagyok?Annak viszont örültem,hogy Gemma és Harry kibékültek.Az elmúlt két hétben abból állt a napom,hogy bejárok a kórházba.Csak hozzá,senki máshoz!

A kórház előtti parkban (nem mondanám igazi parknak,mert sokkal kisebb volt.Igazából csak pár fa volt ott egy-két paddal,de meg kell hagyni,igazán szép mert középen egy szökőkút is van) unottan ültem egy padon.Teljesen elmerültem a gondolataimban,kizártam a külvilágot.Arra figyeltem fel,hogy valaki óvatosan hozzáér a vállamhoz.Ijedtemen megugrottam,de amikor hátrapillantottam és láttam,hogy Nabel áll mögöttem,teljesen megnyugodtam.Megkerülte a padot majd leült mellém.
-Nathan-nél voltam.-mondta halkan.

Nem válaszoltam,csak bólogattam.Féltem,hogy elkap a sírás.

-Már jobban van,holnap hazamehet.-folytatta.
-Az jó.-nyögtem

-Bella,előbb utóbb biztosan visszajön az emlékezete,kérlek nyugodj meg!

-Jó,de tudod milyen rossz most nekem!?Visszajöttem,mindent rendbe akartam hozni,és most!?Mi tévő legyek?-mondtam minden dühömet kiadva.Nem pont így terveztem,nem akartam így ráförmedni Nabel-re.Ő nem ezt érdemli.

-Ne haragudj,nem téged akarlak bántani,te nem tehetsz semmiről.De most magamra hagynál egy kis időre?-kérdeztem

-Persze,semmi baj.De vigyázz magadra,ne csinálj semmi baromságot!-mondta,majd magához ölelt.

Nem is tudom mit csinálnék Nabel nélkül.Ha ő nem lenne...ki tudja miket csináltam volna?Ő egy csodálatos barátnő,mindig meg tud vigasztalni és mindig erőt ad.Köszönöm Nabel Horan!

(Komizzatok, xX )

10.rész

kedves olvasóim!

Azzal szeretném kezdeni,hogy..hogy..hogy mennyire imádlak titeket!Komolyan,olyan aranyosak vagytok,hogy adtatok egy cuki rövidítést a blogomnak.(LING) De egy kicsit szomorú is vagyok,mert egyre kevesebb visszajelzést kapok tőletek.Az új rész közzététele utáni napon megnéztem,és láttam ám,hogy 69-en jártatok a blogon.De a kérdésem;miért nem kommenteltek?Talán nem tetszik?Vagy mi?Kérlek kommenteljetek,jöhet hideg-meleg egyaránt!
Ja,és kérdezzetek,mert megesz az unalom; katt

Hát,azt hiszem több mondanivalóm nincs is.Jó olvasást mindenkinek;puszi, Brigi xX

Bella szemszöge

Harry a ruháit kapkodva próbált nyögni valami magyarázat félét,de mindezt hiába.Ideges voltam,a lehető legjobban.Már épp arra készültem,hogy leordítom a fejét és kiadok magamból mindent.Nagy levegőt vettem és ökölbe szorítottam a kezem,ám ebben a pillanatban beugrott egy "jó" ötlet.Szerintem Harry nem számolt be neki arról,hogy van egy lánya,aki árvaházban nevelkedett.
-Apa!Még be sem mutattad az új barátnődet.-elégedetten vigyorogtam.Az ágyon elhelyezkedő személy kérdő,vagy inkább értetlen tekintettel bámult.Tudtam,nem mondta el neki.A nő,aki számomra még mindig ismeretlen volt,felállt és lekevert Harrynek egy pofont,még valamit motyogott,aztán távozott.Pár másodperc múlva,már csak az ajtó csapódását lehetett hallani.Hangosan felnevettem,örültem,hogy elment.

-Okos kislány!-mondta elismerően,majd magához ölelt.Meghatódtam,de próbáltam visszatartani a könnyeimet.
-Hiányoztál!-szipogtam halkan.

-De te itt?Hogy kerülsz ide?-elengedett,majd mélyen a szemembe nézett.Smaragdzöld szemei mintha szikrát szórtak volna,tekintete szinte perzselte az arcomat.

-Igazság szerint,nem egyedül vagyok.-makogtam lehajtott fejjel.Nem válaszolt,csak mereven bámult.Megragadtam csuklóját és húztam magabiztosan magam után abban reménykedve,hogy Gemma még itt van.

-Ő meg mit keres itt!?-torpant meg a nappaliban Harry.
-Neked is szia.-válaszolta lenézően a nagynéném.

-Menj innen!Most!-utasította

-Nem!Nem megyek!-vágott vissza.
A két testvér továbbra is veszekedett.Rettenetes dolgokat vágtak egymás fejéhez,szörnyű volt nézni.Nem avatkoztam bele,abból csak rosszabb lenne.Inkább csak észrevétlenül kiosontam a házból,sokkal fontosabb dolgom volt.Mindent rendbe kellett hoznom,a két legjobb barátommal.Tisztán Emlékeztem az utolsó "beszélgetésemre" Nathan-el.Szakítottunk...azt hiszem.

***

Az ujjamat bizonytalanul a csengőre tapasztottam,pár másodperc múlva Niall nyitott ajtót.
-Bella?-kérdezte tágra nyílt szemekkel.

-I-igen.-feleltem bizonytalanul.-Nabel itthon van?-kérdeztem
-Fenn a szobájában.-engedett be még mindig lesokkolva.
Mikor felértem,megkerestem a megfelelő ajtót,majd halkan kopogtattam.
-Gyere!-hallottam meg kiáltását a hangos zene mellett.Óvatosan kinyitottam az ajtót aztán beljebb merészkedtem.Biztos voltam benne,hogy haragszik.A barátnőm pont háttal állt nekem.Megköszörültem a torkom,mire hátra vetett egy pillantást.Tágra nyílt szemekkel bámult.Gyorsan lehalkította a zenét és magához szorított.
-Bella!T-tényleg te vagy az?-engedett el,hogy ellenőrizze nem csak képzelődik-e.
-Én vagyok.-válaszoltam vidáman.
-Hiányoztál!-ölelt meg ismét.
-De nem is haragszol?-kérdeztem értetlenül.
-Először nagyon haragudtam,azt hittem magamra hagytál,azt hittem meguntál,azt hittem én már nem számítok  semmit.Aztán egy kis idő után valahogy elmúlt a harag,túlságosan is hiányoltalak.Még soha nem volt ilyen barátom,mint te.-válaszolta,az utóbbi mondatot kicsit halkabban,nem az a lelkizős lány.A szemem könnybe lábadt,ilyet talán még soha nem mondtak nekem,meghatódtam.
Nagyon sok időt töltöttünk együtt,sokat nevettünk és beszélgettünk.Aztán feltettem a kérdést ami már régóta nem hagyott nyugodni.
-És Nathan-nel mi van?
-N-nathan?Te még nem tudod?-kérdezte rémült tekintettel.
-Mit?Mi történt?-a hangomat felemeltem.Nagyon megijedtem.Igen,talán túlságosan is szeretem.Nabel egy nagyot sóhajtott,majd leült az ágy szélére.
-Két hónapja történt.Egy szörnyű esős napon...A szüleivel éppen hazafelé tartottak,amikor beléjük mentek.Minden utas megúszta kisebb sérülésekkel,kivéve őt.Nathan kómába esett.Igen, két hónapja kómában van.-mondandója végén egy könnycsepp gördült le arcán.Nem tudtam elhinni.
-Nem!Ez nem lehet!Ez csak egy rossz álom.Nabel,kérlek mond azt,hogy ez csak egy álom!-ordítottam.teljesen le voltam döbbenve.Utoljára akkor éreztem hasonlót,amikor a szüleim meghaltak.Már nem akartam élni,nélküle nem!Az egész testem remegett,teljesen összetörtem,és ami a legjobban fájt,hogy amikor utoljára "beszéltünk" akkor szakítottunk.
-Bella,légy erős!Fel fog kelni,bízz bennem!-suttogta halkan Nabel miközben szorosan magához ölelt.

(Komizzatok,Xx)

9.rész-four month ago

Kedves olvasóim!

Nagyon sajnálom,hogy ennyi ideig nem volt rész.Ha azt mondanám,hogy nem volt időm,akkor hazudnék,mert igenis volt.Annyi az egész,hogy teljesen kifogytam az ötletekből.Ahogy megnézitek az utóbbi két részt,ti is észreveszitek,hogy valami borzalmas!Mivel már sokan kérdeztétek,mikor jön az új rész ezért megpróbáltam írni egyet.Előre szólók,hogy NEM LETT JÓ!

...Már négy hónapja élek Gemmával.Eléggé megkedveltem,olyan mint egy jó barát,csak kicsit idősebb.Annak ellenére,hogy jól érzem itt magam,szörnyű honvágyam van.Hiányzik minden és mindenki.Igen,még Harry is.Lehet,hogy ő volt a baleset okozója,ami miatt először nagyon megharagudtam rá,de rájöttem,hogy ő az apám,aki mindennél jobban szeret.Biztos vagyok benne,hogy megbánta amit tett,hiszen még fiatal volt.Hiányoznak a legjobb barátaim,Nabel és Nathan.Ők mindennél többet jelentenek számomra,de most biztos vagyok benne,hogy haragszanak rám.Azt hiszik,hogy csak úgy fogtam magam és mindenféle búcsú nélkül elmentem.Szörnyű barát vagyok.Vagy talán barátnő?Nem,az kizárt.Eddig sem voltam biztos a Nathan-el való kapcsolatomban,mostanra meg már biztosan megutált.És Nabel,drága Nabel...Nélkülem,ki tudja milyen hülyeségeket csinált.Bele sem merek gondolni.

Az ablakomon keresztül beszűrődött fény hatására keltem fel.Napsütéses idő volt,ami ritka Londonban.Lassan ülő helyzetbe tornáztam magam,majd fáradtan megdörzsöltem szemeimet.Nagy nehézségek árán,de felöltöztem és megfésülködtem.A szokottnál korábban keltem,de nem tudtam visszaaludni.A nappaliba készültem köszönni Gemmának,aki már hajnalok hajnalán ébren van és tv-t nézi,vagy esetleg mást csinál.
-Szia Ge..!Mi történt!?-kérdeztem rémültem a kanapén ülő és zokogó nagynénémtől,aki egy fényképalbumot szorongatott a kezében.
-Harry.-kezdett bele a mondandójába,majd nyelt egy nagyot.-Hiányzik!-tört ki belőle.
Mondandója teljesen lesokkolt.Mindvégig azt hittem,hogy utálja.Igazából nem tudom mit szokás ilyenkor tenni,vagy mondani.Soha nem vigasztaltam még meg senkit,mindig a saját gondjaimmal törődtem.Óvatosan leültem mellé,majd végignéztem a képeken.Az egyiken Harry és Gemma volt még gyerekként.Egy játszótéren hintáztak,ősz lehetett,vagyis a háttérben levő levelek azt mutatják.Arcukból,vidámság tükröződött és látszott,hogy szeretik egymást,boldogok voltak,nem volt semmi gondjuk.Egy pillanatra talán én is elérzékenyültem.Lehajtottam a fejem,mert nem akartam,hogy Gemma lássa az arcom.
-Nekem is hiányzik-nyögtem halkan
-Bella,kérlek ne haragudj.-mondta,aztán egy gyors mozdulattal becsukta az albumot,majd letette maga mellé.
-Mégis mit?-értetlenkedtem.
-Hazudtam neked,Harryvel kapcsolatban.Nem ő okozta a balesetet,és a nyaklánc jelentéktelen.Ezt csak én találtam ki,azért,hogy velem maradj.Magányos voltam,és mindig is szerettem volna egy gyereket,akit én nevelhetek fel,de ez nem adatott meg nekem.Már egy ideje nem volt kapcsolatom sem.Amikor Harry híres lett,akkor én teljesen elfelejtődtem.Mintha nem is léteznék.És most itt vagyok,és óriási bűntudatom van.Undorító vagyok!Sajnálom Bella,a lehető legjobban.
Mikor e szavak elhagyták a száját dühös voltam,de közben sajnáltam is.Valamilyen szinten megértettem,hiszen csak nem akart egyedül maradni.
-Szeretnék hazamenni.-mondtam szipogva.Egy kétségbeesett pillantást vetett rám.-De szeretném,ha velem jönnél!-öleltem magamhoz szorosan.
-Én szívesen mennék,de Harryvel teljesen megromlott a kapcsolatom.-engedett el.
-Béküljetek ki,az én kedvemért,kérlek!
Nem válaszolt,csak némán bólintott egyet.Elégedett vigyor ült az arcomon,éreztem,hogy minden jóra fordul.

***

Leparkoltunk apám háza előtt.Elmosolyodtam,vidáman ugrottam ki a járműből csomagjaimmal.Gemma is így tett csak kicsit lassabban.Fénysebességgel vágtattam végig a hosszú udvaron.A nagynéném lassan sétált mögöttem.Egy gyors mozdulattal kicsaptam az ajtót és a cipőimet hanyagul lerúgtam a lábamról.

-Harry!-ordítottam vidáman.A lépcsőröl halk lépteket hallottam.A szívem egyre gyorsabban vert.El sem hiszem,hogy újra láthatom!

Harry szemszöge

Emilyvel az új barátnőmmel a szobámban voltunk kettesben.Nem mondanám igazi kapcsolatnak,inkább csak "barátság extrákkal".Szerintem nem kell részleteznem,hogy mit csináltunk.Kimerülten terültünk el egymás mellett a francia ágyon.
-Huhh..ez jó menet volt Styles!-jelentette ki Emily egy afféle "huncut" vigyorral az arcán.Gyönyörű barna szemeibe néztem,majd mindketten elnevettük magunkat.

-Harry!-hallottam meg egy ismerős hangot lentről.Ez nem lehet!Rettenetes hiányzott!A pupilláim kitágultak.

-Mindjárt megyek!-szólaltam meg rekedtes hangomon.

Késő.Az ajtó kinyílt,Bella pedig tátott szájjal nézett végig rajtunk.Nagy lány már;értette a helyzetet.Nem törődött azzal,hogy rajtunk nem volt ruha.Beljebb lépett,szőke tincseit a füle mögé tűzte.Lenézően Emilyre pillantott,majd szúrós tekintettel rám nézett.
-Ez meg ki!?

8.rész

Sziasztok!

Meghoztam az új részt,amit már annyira vártatok.

Talán ez lett az eddigi legrosszabb,amit kreáltam

Sőt,talán még a legrövidebb is,amit nagyon sajnálok.

Megígérem,hogy őszi szünetben megpróbálok 

több és hosszabb részeket hozni.
sok puszi:Bridzs, xx

Reggel 7 volt,mikor már teljesen befejeztem a pakolást.Harry már a odalenn várt.Kezemet a kilincsre helyeztem,de mielőtt kinyitottam az ajtót,visszanéztem rá egy pillanatra.Csak mereven bámult maga elé.Nem köszöntünk el egymástól,ő ahhoz túlságosan is dühös volt rám.Aztán elhagytam a házat,örökre.Bőröndömet magam után húzva sétáltam az autóhoz,melyben Gemma ült,az én nagynéném.Segített bepakolni a csomagjaimat,majd beszálltunk a járműbe.Lassacskán elindultunk.Amíg lehetett,figyeltem a házat,amit az esőcseppek egy idő után elhomályosítottak.

Úgy döntöttem Gemmával fogok élni.Azt gondoltam,hogy vele jobb lesz nekem.Talán egy új életet kezdhetek.Nem ér több csalódás és boldog lehetek.Kaptam egy második esélyt,ami egyben az utolsó is.Harry most haragszik rám,mert szerinte cserben hagytam.Pedig nem.Ő hagyott cserben engem,mikor még kicsi voltam.


Gondolkodásmenetemet a hirtelen lefékező autó szakította meg.
-Megérkeztünk.-jelentette ki fülig érő szájjal Gemma.Kinéztem az ablakon.Egy hatalmas kertes házzal találtam szemben magam.Gyönyörű volt.Persze belülről sem volt semmi.Mindenhol fehér bútorok,tágas nappali,étkező és az óriási szobák.Csak azt nem értem,hogy hogyan tud valaki egy ilyen helyen egyedül élni.
Én is kaptam egy saját szobát.Már majdnem minden cuccomat kipakoltam,amikor a bőröndöm alján megtaláltam Harry papírrepülős nyakláncát,amit annyira szeretett.
Ez meg hogy került ide?-tettem fel magamban a kérdést.Ahogy a csillogó ékszerre néztem,mintha valami megbabonázott volna.Minden gondolkodás nélkül a nyakamba helyeztem.Olyan felemelő érzés volt az egész.Harry még csak azt sem hagyta,hogy megérintsem.
-Na hogy haladsz a pakolással?-nyitott be hirtelen a szobába Gemma.A tekintete a nyakláncra szegeződött.Szeme felcsillant.
-Azt most azonnal vedd le!-utasított.Furcsa érzés töltött el,én nem akartam levenni.Mintha valami belső hang csak azt suttogná,hogy:"Kell neked az a nyaklánc!"
-De én nem akarom.-válaszoltam a kis hangnak megfelelően.Gemma gyors léptekkel odajött hozzám,és kitépte nyakamból.Minden más lett.Máshogy éreztem magam.Mintha enyhe hipnózisban részesültem volna.Gemma egy gyors mozdulattal kinyitotta az ablakot,és kihajította a láncot.
-Hogy került hozzád?-kérdezte felhúzott szemöldökkel.
-Nem tudom,egyszer csak itt volt.-válaszoltam egyszerűen.Nem értettem,hogy miért kell ennyire kiakadni.
-Miért dobtad ki?-kérdeztem értetlenül.Látszott rajta,hogy kellemetlenül érzi magát.Elgondolkodva állt előttem.
-Ülj le...-utasított kis idő után egy nagy sóhajtást mellékelve.Engedelmeskedve helyet foglaltam,majd ő is így tett.
-Az öcsém,Harry.Amikor születtél körülbelül akkor vette meg a nyakláncot,de bár ne tette volna.Rossz hatással volt rá.Azelőtt mindig vidám volt és nyitott.Attól a naptól fogva pedig,csendes,dühös elzárkózott alakká vált.Talán miattad lett egy kicsit más,de még ez sem az igazi Harry.Ezért is akartam,hogy minél hamarabb távozz onnan.Bármi bajod történhet a közelében.Sok hülyeséget csinált.Nem egy embernek keserítette meg az életét,köztünk a szüleidnek is,mert Harry volt a baleset okozója,ő akarta,hogy ne legyenek többé.Ő okozott oly sok embernek fájdalmat e miatt,és köztük neked is...Sajnálom Bella.

7.rész-Angel

kedves olvasóim!

Ma reggel,amikor felnéztem a blogra és megláttam a 12 feliratkozót,nagyon örültem.Olyan jó érzés látni,hogy vannak,akiknek tetszik amit írok.Nagyon köszönöm a kedves kommenteket és a pipákat.Remélem továbbra is ilyen aktívak lesztek.Puszi mindenkinek, xx

***

...Felébredtem.Minden olyan furcsa volt.Felültem az ágyon és körülnéztem.Harry sehol.Hirtelen valami bevilágította az egész szobát.Szememet kezemmel próbáltam eltakarni kisebb-nagyobb sikerrel.Mikor már kezdtem megszokni a nagy világosságot,hunyorogva magam elé néztem.Egy nő alak két szárnnyal,egy angyal.Arcát nem láttam,csak közeledett felém.Egy idő után,eltűnt a vakító fény.A nő mereven bámult,nagyon féltem,teljesen ledermedtem.Gyönyörű volt,de mégis ijesztő.Ismerős volt,talán túlságosan is.

-A-anya?-kérdeztem dadogva.Halványan elmosolyodott,majd kezét végig simította az arcomon.

-Kicsim,hát tényleg te vagy az?-kérdezte könnyes szemekkel.Kezét megfogta és bólintottam.Édesen csengő hangjától,teljesen megnyugodtam.Rájöttem,hogy nincs mitől félni.

-De mit keresel itt?-ráztam meg egy pillanatra a fejem.-És miért csak most vagy itt?Tudod milyen szörnyű volt nélküled?-tettem fel az újabb kérdéseket.

-Mert,csak most van rám szükséged.Azért jöttem,hogy figyelmeztesselek.-mondta nyugodt hangnemben.

-Mi az,hogy csak most van rád szükségem!?Akkor talán nem volt,amikor az árvaházban folyton bántottak!?És miért kell figyelmeztetni?-kérdeztem üvöltve.-Anya,nagyon hiányoztál!-magamhoz öleltem,a vállára hajtottam a fejem és sírni kezdtem.

-Bella,kérlek ne csináld ezt.Te is hiányoztál nekem és nagyon szeretlek.De,ebből a házból minél előbb el kell menned.Minden kapcsolatodat meg szakítanod Harryvel.Ő rossz ember.Itt nem vagy biztonságban.

-Mi?Ezt hogy érted?-kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

-Most mennem kell.-engedett ki karjai közül.-Jön Harry!-suttogta,majd egy másodperc alatt eltűnt.

Pont ekkor kinyílt az ajtó.Hazza lépett be,fülig érő szájjal.

-Szia!-köszönte vidáman.-Leugrottam a boltba reggeliért.-jelentette ki büszkén.Általában mindig engem küld le.

-Most megyek felöltözni.-mondtam,majd felstartoltam a szobámba.Nem igazán tudtam feldolgozni anyám szavait.

-Itt valami nem stimmel.-mondtam magamban,miközben felkaptam a pólóm.-Nabel,ő biztosan segít majd.-suttogtam és elővettem a telefonomat.Megkerestem a névjegyzékemben a nevét és elküldtem neki egy üzenetet

Kettőkor a parkban?  Bella, xx

Elsüllyesztettem a zsebembe a készüléket és már csak a válaszra vártam.Gyors léptekkel mentem le a lépcsőn,de az utolsó pár foknál megtorpantam egy pillanatra.

-Most azonnal elviszem a lányt!Ha eddig nem viselted a gondját,most sem fogod!!-hallatszott ki egy nő kiáltása Harryhez.

-De én nem hagyom,hogy elvidd!Ő az enyém!Gemma,kérlek.-hallottam meg rekedtes hangját.Halkan lejjebb lépkedtem és kidugtam a fal mögül a fejemet.Egy szőkés barna hajú nővel veszekedtek.Az arcvonásaik nagyon hasonlítottak egymásra.

-Harold Edward Styles,tudom,hogy van valami hátsó szándékod!-ordította a nő,minden bizonnyal Gemma,majd becsapta maga után az ajtót.Harry a tarkóját vakarva leült a kanapéra.Kiléptem a fal mögül,majd egy kérdő pillantást vetettem rá.

-Mi volt ez Harry?Miért akarnak innen elvinni?Mi történt?-kérdeztem könnyes szemekkel.Igazából nem hagytam,hogy választ adjon.Kirohantam a házból és a park felé vettem az irányt.Úgy éreztem,hogy ki kell szellőztetnem a fejem.Kellemes napsütéses őszi délután volt.Ahogy sétálgattam a járdán,cipőm orrával a kavicsokat rugdaltam.Nem értettem az egészet.Kettő óra volt ezért egy padnál megvártam Nabel-t.Kis idő után ott is volt.

-Szia.-köszöntött egy baráti öleléssel.

-Szia.-köszöntem halkan.

-Miért hívtál?-kérdezte miközben felült egy pad tetejére.Egy időre elcsendesedtem,meggondoltam magam.Mégsem akartam neki mindezt elmondani,ezt úgy sem értené.

-Szakítottunk Nathe-el.-mondta azt,ami akkor a legkevésbé érdekelt.

-Sajnálom.-válaszolta egyszerűen.Egy jó ideig elgondolkozva ültem,teljesen elmerültem a gondolataimban.

-Bella,minden rendben?-kérdezte aggódva

-Igen-hazudtam.Semmi sem volt rendben,de mindezt magamban tartottam.Szörnyen éreztem magam,mintha az egész világ ellenem lett volna.Senkiben sem bízhattam meg.Kellett nekem megszökni az árvaházból.

Mikor kezdett sötétedni mindketten elindultunk haza,de én nem akartam hazamenni.Én azt a helyet mindennek hívhatom,csak otthonnak nem.

6.rész

kedves olvasóim!

Örömmel jelentem be,hogy folytatom a blogot.Rájöttem,hogy nem számít hány olvasóm van én így is imádok írni.Amúgy sajnálom,hogy ilyen sokára hoztam a részt,de nem volt rá időm.Tudjátok,csak a szokásos:Suli!
Ezentúl csak hétvégén tudok új részt hozni.Ne haragudjatok.
Egyébként köszönöm a sok-sok szép kommentet és üzenetet amiket tőletek kaptam,nagyon jól estek.Most közlöm veletek,hogy ezzel a résszel,amit most alkottam NEM vagyok megelégedve!De nem is untatlak tovább titeket itt van a 6. rész.

***

...Továbbra is felettem támaszkodott.Ilyennek még sohasem láttam.Ijesztő volt.Egy teljesen új arcát mutatta meg nekem.Az egész teste remegett,akárcsak az enyém.A különbség csupán csak az volt,hogy ő a dühtől remegett én pedig a félelemtől.Látszott rajta,hogy nem akarta elmondani,vagy legalábbis nem így.Nem értettem,nem tudtam feldolgozni,amit nekem mondott.Hogy az én apám?Nem!Az nem lehet!Anya nem tett volna ilyet,ő nem!A szemembe könnyek szöktek amiket idővel útnak eresztettem.Már csak homályosan láttam Harry arcát.

-Ezt mikor akartátok közölni velem?-kérdeztem remegő ajkakkal.

-Soha.-felelte lehajtott fejjel,majd kezeit elemelte mellőlem.Fejét megemelte és sóhajtott egyet.-Sajnálom.

Még mindig a falnak dőlve álltam.Lassan lecsúsztam ülőhelyzetbe aztán az előttem álló magas férfire pillantottam tágra nyílt szemekkel.

-Legalább örültél,hogy van egy lányod?

-Utáltalak,a lehető legjobban.Utáltam azzal a tudattal élni,hogy van egy gyerekem.-válaszolta szipogva,majd helyet foglalt mellettem a földön.

-Olyan boldog család voltatok és éreztem,hogy mindent tönkre teszek.Bűntudatom volt.Amikor idejöttél előjöttek a régi emlékek.Még most is látlak magam előtt,amint a kedvenc babáddal játszol.Teljesen más voltál.A sors akarta így,hogy egymásra találjunk.Az én feladatom lett volna,hogy felneveljelek,de az egyszerűbb utat választottam.De most kezdelek megkedvelni.Be kell vallanom,hogy kicsit hasonlítasz rám.Te egy darabka vagy az életemből,ami eddig hiányzott.Amióta itt vagy sokkal boldogabbnak és kevésbé magányosnak érzem magam.Igen,talán túlságosan is féltelek,de csak most kaptalak vissza.-rám nézett.A szeme vörös volt a sírástól,mégis mosolygott.Válaszként én is apró mosolyra húztam a szám.Hosszasan megöleltük egymást.Most már tudtam,hogy nem vagyok egyedül,hanem van mellettem valaki és ez a valaki nem más,mint az apukám,akit szeretek.

-Végre van családom!-suttogtam fülébe.Egyre jobban szorított,göndör fürtjei csikizték az orromat,de nem zavart,csak mosolyogni tudtam rajta.Varázslatos érzés,hogy valaki szeret.Ilyenben még nem igazán volt részem.Hiszen ki szeretne egy ilyen magamfajta lányt?A legjobb dolog ami valaha történt velem az az,hogy rátaláltam az apámra,teljesen véletlenül.Velem több mint tíz éven át nem törődött senki.
-Na de mára elég,irány az ágy kislány!-engedett el Harry.
-Igen is,Uram!-nevettem el magam,majd szófogadóan felballagtam a szobámba.

***

Nem tudtam elaludni,csak forgolódtam.Gondolkoztam,méghozzá a családomon.Tényleg ő lenne az apám?Eddig bele voltam zúgva.Ez gáz!-ahogy Nabel mondaná.

-Basszus!-ültem fel hirtelen az ágyamon.Nathe.Teljesen megfeledkeztem róla.Szörnyű barátnő vagyok,azt hiszem.Még nem hivatalos.Az éjjeli szekrényemen heverő telefonomért nyúltam.A billentyűzár feloldása után,több mint 10 üzenettel találtam szembe magam.Gyorsan megnyitottam az utolsót.

Vége!  Nathe, xx

A kezemet a szám elé kaptam.A szemem megtelt könnyekkel.Szörnyen éreztem magam,de már nem tehettem semmit.Egy nagyot sóhajtottam és félve,de hívni kezdtem.

Kicsöng,kicsöng,kicsöng.Rettenetes ez a várakozás.Ideges voltam,a lehető legjobban.

-Igen?-hallottam meg hosszas várakozás után egy álmos,fáradt hangot.

-Nathe!Én vagyok az,Bella!-szóltam bele a készülékbe.

Nem jött válasz,csalódottan emeltem el a fülemtől a telefont.A kijelzőre vetettem egy gyors pillantást.Kinyomta,de megérdemeltem.Nem csodáltam volna ha ezentúl szóba sem áll velem.Bűntudatom volt,nem is kicsit.Így már végképp nem tudtam elaludni.Belebújtam a rózsaszín nyuszis mamuszomba és kicsoszogtam a szobámból.Egészen Harry hálójáig mentem.A fülemet az ajtóra tapasztottam.Horkolt,már onnan lehetett hallani.A helyzeten ismét csak mosolyogni tudtam,aranyos volt.Kezemet a kilincsre helyeztem,majd lassan benyitottam.Az ajtó nyikorgásának zajára felemelte fejét.Göndör fürtjei az arcába lógtak itt-ott,amit kezével próbált eltűrni.Egészen az ágya végéig vonszoltam magam.

-Nem tudok aludni.-suttogtam lebiggyesztett ajkakkal,akár csak egy kisgyermek.

Ő aranyosan elnevette magát,aztán a mellette lévő helyre mutatott.Önelégült vigyorral a képemen bújtam be az ágyába.Harry folytatta az alvást,míg én csak a plafont bámultam.Gondoltam egyet,majd óvatosan hozzábújtam..Furcsa,de különösen megnyugtató volt.Pár perc múlva én is mély álomba szenderültem.Csak ketten voltunk,szorosan egymás,mellett.Szeretem őt,de ez mégis más.És ez az érzés nekem tetszik...

  

Sorry

Sziasztok!Sajnos most nem új résszel jöttem,hanem egy bejelentéssel.
Befejeztem.Ezt így nem csinálom tovább.Ebbe már belefáradtam.Végre előálltam egy teljesen egyedi és új ötlettel.Azt hittem lesz belőle valami,de tévedtem.A kutyát sem érdekli amit én írok.Erre a történetre,tényleg nagyon odafigyeltem és rengeteg időt pazaroltam rá.Mindez hiába volt.Most már tudom,hogy rettenetesen írok,inkább maradok a jegyzetfüzetemnél.Csalódott vagyok,amennyire még soha.Túl magabiztos voltam.
A legjobban az fáj,hogy 11-12 éves kislányok blogját istenítik,pedig csak odavannak hányva a sorok és még ők hívják magukat "írónak".Ja, és a legjobbat még nem is említettem.Volt valaki,aki az egész sztorit lemásolta.Amikor az első résznél tartott én akkor voltam az 5.-nél és még én másoltam róla.Hát oké,az én kurva anyámat.
A legjobban azt az 1-2 olvasómat sajnálom na és a legjobb barátnőimet:Renit,Vanit és Bogit.Ők mindig mellettem állnak és nagyon tisztelem őket,hogy hajlandóak voltak elolvasni ezt a förtelmet,amit én itt produkáltam.Még egyszer bocsi nektek!
És hát most itt a vége,hamarabb mint gondoltam,de azért köszönök mindent.
Ezennel a blog BEFEJEZVE!

5.rész

-Bella!Bella!-szakította félbe egy rekedtes hang édes álmomat.Lassan felültem az ágyon és kinyitottam szemeimet.Először minden homályos volt,de egy idő után kitisztult a látásom.Harry,Nabel és Nathe anyja állt előttem.Mindnyájan sírtak.Nem értettem a helyzetet.És csak egy kérdésen járt az agyam:Hol van Nathen?
-Igen?-kérdeztem megszeppenve.
-Nathe...-kezdett bele Nabel.
-Hol van most?Miért nincs itt?-kérdeztem ijedten,majd felpattantam.
-Ma reggel..meghalt!-tört ki a sírás az anyjából.
-M-mi?-kérdeztem értetlenül.A szemembe könnyek szöktek.És belülről,mintha valami meghalt volna bennem.Elszállt minden erőm,elgyengültem.Nélküle nem érek semmit.Éreztem,hogy a szívem ezer darabra tört.Gyenge végtagjaim remegtek,a fejem sajgott.Ledermedve álltam ott.Teljesen egyedül éreztem magam.Nem tartott soká a boldogság,csupán két hétig és abban a kevés időben is alig lehettem mellette.Nem érdekel,hogy hogyan történt csak az,hogy meghalt.Már nem számított semmi.Legbelül ordítottam,dühös voltam.Szememet elhagyta az első könnycsepp,majd a második,harmadik és így tovább.Nabel megölelt volna,mint egy igaz barát,de én ellöktem magamtól és futni kezdtem.Nem tudtam,hogy hova és miért,de már én sem akartam élni.Csak rohantam,míg egy kis épülethez nem értem.Mit sem sejtve berohantam,de bár ne tettem volna.Az egész helységben,csak egy asztal volt pont középen,amire egy pisztoly volt lehelyezve.Túl gyorsan történt minden.Megragadtam és a fejemhez emeltem.
-Szeretlek Nathe!-suttogtam utoljára,majd meghúztam a ravaszt.
Nem éreztem semmit.Hirtelen mindent elborított a sötétség.

A földön feküdtem.Furcsa volt.Talán nem haltam meg?Ismerős illat csapta meg az orrom.Olyan "otthon" szaga volt.Félve,de kinyitottam a szemem.Az ágyam mellet feküdtem.Minden bizonnyal leestem.De hát akkor nem haltam meg,és ami még jobb,hogy Nathan sem!Óriási megnyugvást éreztem.Gyorsan talpra és szaladtam le a földszintre.
-Jó reggelt,kislány.-köszönt mosolyogva Harry,aki éppen a konyhában ügyködött.Mintha észre sem vettem volna rohantam tovább,ki a házból.Napsütéses reggel volt,talán még egy kicsit hűvös is ezért nem volt valami jó ötlet pizsamában kijönni.Felpattantam a deszkámra és hajtani kezdtem.Meg sem álltam Nathe-ék házáig.
Amikor megérkeztem az ajtóhoz siettem és kopogtam.Louis nyitott ajtót.Jó kedvvel üdvözölt,mint mindig.
-Szia.-rendeztem le gyorsan aztán bementem,szegényt majdnem fellöktem.A deszkámat ledobtam a nappaliba és gyors léptekkel közeledtem Nathan szobája felé.Kicsaptam az ajtót.Még aludt.Egyáltalán nem érdekelt és nekifutásból rávetettem magam.Tágra nyílt szemekkel riadt fel.Én csak egy megkönnyebbült mosollyal hozzá bújtam.
-Szeretlek.-mondtam halkan.Teljesen kómás volt még.Magához szorított és egy puszit nyomott a fejemre.
-Én is téged-hangzott el egy idő után válaszként.
Teljesen nyugodt voltam,elmúlt a remegés és minden egyéb fájdalmam.Mellette biztonságban érzem magam.
Amíg szorított,addig éreztem szívének minden egyes dobbanását.
-Amúgy hogy kerülsz ide?-kérdezte értetlenkedve
-Hosszú történet,de majd később elmesélem.-válaszoltam,majd kibújtam karjai közül.Nem válaszolt,csak bámult maga elé.
-M-most megyek.-távolodtam el tőle kicsit zavarodottan.
-Ma 4-kor a parkban?-mosolyodott el.
Bólintottam egyet és kiléptem a szobából.Észrevétlenül osontam ki a házból,majd deszkára pattantam és hazagurultam.

Mikor beértem az ajtón érdekes látvány fogadott.Harry állt előttem szúrós tekintettel.
-Hol voltál!?-kérdezte dühösen
-Nathe-nél.-válaszoltam egyszerűen.
-Mindig csak vele vagy,nem foglalkozol senkivel és semmivel,csak vele.Ma reggel is csak úgy elrohantál!
-Azért mert szeretem!-kiabáltam könnyes szemekkel.
-Én a helyedbe nem tenném,gyanús nekem ez a Nathan gyerek,ki tudja mikre képes.-közeledett felém.
-Utállak!!-tört ki belőlem.
-Örülj neki,hogy befogadtalak!-vágott vissza.
-Jó,akkor dobjál ki.-mondtam szinte már sírva,tudtam,hogy a jövőmmel játszok
-Csak egy nyomós ok miatt nem tettem még meg azt.-mondta kissé elhalkulva.
-Na és mi az az ok?-kérdeztem nevetve
Harry nem válaszolt csak közeledett felém.Gyönyörű szemeivel az enyémbe nézett.Ismét eltudtam volna olvadni.Egyre csak közeledett mire én hátráltam.Hirtelen a falba ütköztem,innen már nem volt visszaút.Féltem.Ő felém támaszkodott,majd beszédre nyitotta száját.
-Én vagyok az apád!-mondta elcsukló hangon..

4.rész

Éreztem,hogy már nem kell sok ahhoz,hogy kitörjön belőlem a sírás.A szemembe könnyek szöktek.Legbelül ordítottam,dühös voltam.Hazudott!Az egyetlen ember,akiben megbíztam.Csalódnom kellett.
Azt hittem,hogy teljesen egyedül maradtam,de nem!Amikor a szüleim meghaltak ő ott volt..és nem segített.
-Hagytad,hogy egy kibaszott árvaházban rohadjak meg!!-ordítottam,amivel egyszerre jött a sírás is.A levegőt egyre szaporábban szedtem az idegességtől.Minden szeretetem elszállt Harry iránt.
-Bella,kérlek!Hallgass meg!-fogta meg együtt érzően a vállamat.Leült az ágy szélére.Követtem a példáját.Ahogy a szemembe nézett,kicsit megnyugodtam,de legbelül még mindig utáltam.
-Apád az egyik legjobb barátom volt.Volt egy bandánk,a One Direction.Öten voltunk,amiből ma már csak négyen.Nem tudom,hogy mennyire emlékszel,de egy kis ideig együtt éltünk.Ebben a házban.Minden csodás volt egészen addig,amíg be nem következett a tragédia.Mindenki gyászolt és senki sem akarta a gondodat viselni.Sajnálom.-mondta,szinte már sírva
-Tudod milyen szörnyű volt ott!?-pattantam fel hirtelen.
-Csak azt akartuk,hogy neked jobb legyen.-emelte fel a hangját.
-Most hagyjál békén!-csörtettem ki a szobából megsértődötten.Meg sem álltam az emeleti szobámig,amit magamra zártam.El sem hiszem,hogy gondomat tudták volna viselni,de ők cserben hagytak.Nem volt gyerekkorom,pedig lehetett volna.Semmit érőnek érzem magam.Én már senkinek sem számítok.

Magányosan feküdtem az ágyamon.Órák óta csak gondolkodtam és sírtam.Az egészet a telefonom csörgése zavarta meg.
-Nathan.-olvastam le a nevet a kijelzőről.Gyorsan megtöröltem a szemem,a készüléket a fülemhez emeltem és remegő hangon szinte suttogva beleszóltam.
-I-igen?
-Bella?Te vagy az?-hallottam meg édesen csengő hangját a vonal másik végéről,ami be kell vallanom jól esett.
-Én vagyok.
-Mi történt?
-S-semmi.-jelentettem ki  halkan.
-Találkoznunk kell,most!-hallatszott a hangján,hogy ideges.
Nagy nehezen,de beleegyeztem.Hiányzott.A parkban találkoztunk egy nyugodt helyen.Szakadt az eső én meg csak egy vékony pólóban és cicanadrágban voltam.Lassan sétálgattam,amikor megpillantottam őt.
Teljesen el volt ázva,de még így is eszméletlenül nézett ki.Ahogy közeledtem felé,egyre hevesebben dobogott a szívem.Ilyet még nem éreztem.
-Szia.-köszöntem idegesen
-Szia.-köszönt Nathe
-Miért hívtál?-kérdeztem lényegre törően.
-Szeretném megbeszélni veled,hogy te mit is érzel irántam!-fogta meg két kezem és ragyogó szemeivel rám nézett.
-Bocs,de most nem vagyok olyan lelki állapotban.-húztam el a kezem szipogva.Nem engedett el,szorított.
-Mi a baj?
-S-semmi..c-csak..-akaratom ellenére hozzá bújtam.Nem bírtam tovább,nagy volt a kísértés.Magához szorított és csak ölelkeztünk.Teljesen kizártam a külvilágot.Most jöttem rá,hogy igazából szeretem!Csak ő és én.Mikor elengedtük egymást,ránéztem és mosolyra húztam a szám.
-Szeretlek!-suttogtam halkan.Ő válaszul csak mosolygott,majd közeledni kezdett.Száját az enyémre tapasztottam.Megtörtént,ismét és az most jobb volt mint az előző.Ölelő karjaiban biztonságban érzem magam.Már kezdett sötétedni.
-Most mennem kell.-mondtam mosolyogva.
-Haza kísérlek.-jelentette ki.
Az úton néma csendben sétáltunk egymás mellett kéz a kézben.
-Nabelnek igaza volt,hogy mondjam el az érzéseimet.-nézett rám Nathe.
-Nabelnek mindig igaza van!-mondtam egy elégedett mosollyal az arcomon.Igen,büszkén jelenthetem ki,hogy ő a legjobb barátnőm.
Hazaértem,sajnos el kellett válnom tőle.Büszkén sétáltam be a házba,Harryt meg próbáltam kerülni.Nem felejtettem el a történteket.Álmosan dőltem be az ágyamba,de nem tudtam elaludni túl izgatott,ideges és dühös voltam egyszerre.Csak a szemem hunytam le és a fal felé fordultam.Pár perc múlva az ajtó nyílását hallottam meg.Ennek hatására sem nyitottam ki a szemem.Hallottam,hogy valaki közeledik felém.Gyengéden végigsimította kezét a hátamon,amire elmosolyodtam.Egy dalt énekelt nekem.Kellemes volt a dallama.
-'Cause I'm tired of feeling alone.-fejezte be ezzel a sorral majd a egy apró puszi nyomott homlokomra.
-Ne haragudj!-suttogta
Lassan az ajtó felé sétált.
-Jó éjt kislány!-hangzott el utoljára szájából.

3.rész

...Egy újabb napra ébredtem.A levél még mindig a kezemben volt.Felöltöztem,majd lementem a konyhába.Kicsit bűntudatom volt azért,mert Harryt tegnap délután csak úgy leráztam.Na és ott van Nathe.A csók óta nem is beszéltünk.Miközben sétáltam a lépcsőn lefelé,már rá voltam készülve az újabb finom reggelire.Csalódnom kellett.Ezúttal nem volt finom reggeli,se Harry.Az asztalhoz léptem amin egy papírlap volt elhelyezve.

"Dolgom van,majd jövök
                                    Harry"

Unottan megvontam a vállam és a hűtőszekrény felé vettem az irányt.Amint kinyitottam a hűtőt láttam,hogy nem volt semmi kaja.
-Remek!-mondtam magamban.Nem tudtam mit csinálni,elmentem a közeli boltba.Gyorsan kimentem,bezártam az ajtót és,hogy gyorsabb legyek rápattantam a gördeszkámra.Amint suhanni kezdtem a kerekeken,kellemes szellő csapta meg az arcom.A bolt pár saroknyira volt,hamar odaértem.Kezembe vettem a deszkámat és megvettem mindent ami kellett.Kifizettem a kaját,bedobtam egy szatyorba és gurultam haza.Egész úton gondolkodtam.Nathe azóta sem jelentkezett.Bevallom,aggódom érte.
Annyira elbambultam,hogy nem vettem észre a közeledő villanyoszlopot.Sikeresen nekiüköztem és elestem.
-Bella!-hallottam meg egy ismerős hangot a hátam mögül.Éreztem,ahogy közeledett felém.Karjait a derekam köré fonta és így segített felállni.Ez az érintés,olyan égető volt.Jó érzéssel töltött el.Hátra néztem és beleütköztem egy gyönyörű,zöld szempárba.Tudhattam volna.Harry.Pillantásától el tudtam volna helyben ájulni.Nem tudtam más fele nézni.Ismét,csak ő és én.Ketten.
-Köszönöm.-suttogtam halkan.
-Vigyázz magadra.Kislány.-mosolygott rám és egy csókot lehelt homlokomra.Még mindig karjai közt voltam.Szorított és nem engedett el.Még mindig mereven bámultam,amikor már nem éreztem karjait derekamon.
-Megyünk?-kérdezte zavarodottan.
Válaszként bólintottam,majd deszkámat a kezembe véve sétáltam mellette a keskeny járdán.Az utat kínos csend borította el.Egyikünk sem értette,hogy mi is történt igazából.Úgy érzem kezdek közeledni Harry felé,de ugyanúgy Nathan felé is.Teljesen összezavarodtam.

Már dél körül volt.Hazza ebédet készített én meg a tv-t bámultam.Néha-néha rám pillantott,amire én elmosolyodtam.A telefonom pittyegni kezdett.Egy újabb SMS.

-délután átmegyek!Nabel xx.

Nem írtam vissza semmit,anélkül is jön,van amikor nem is szól csak úgy betoppan.
-Kislány,kaja!-hangzott el Harry szájából az utóbbi mondat.Lassan feltápászkodtam a kanapéról és az ebédlőasztalhoz közelítettem.Kihúztam egy széket és leültem.
-Újonnan így fogsz hívni?-kérdeztem nevetve.
-Nem tetszik?Kislány.-jelent meg egy gúnyos vigyor a képén.Válaszul csak egy afféle "Várj csak,ezt majd még valahogy visszakapod" gonosz vigyor ült az arcomon.
Nekiláttunk az ebédnek.
-Amúgy,délután jön Nabel.-jelentettem ki teli szájjal.
-Milyen meglepő.-mosolyodott el.-Na és Nathe?-kérdezte felhúzott szemöldökkel.
Nem válaszoltam,csak egy nagyot nyeltem.Kopogtak.
-Nyitom!-ugrottam fel az asztaltól és rohanni kezdtem az ajtóhoz.Nabel volt az.Bementünk a szobámba és mindent elmeséltem neki.A csókot,a reggeli sztorit.Teljes őszinteséggel beszéltem a történtekről,Harry érintését még mindig éreztem a derekamon és a csók..
-Egyébként azt hittem Nathe itt van.-jegyezte meg Nabel.
-Miért?-kérdeztem értetlenül.
-Mert otthon nincs.De most mennem kell.Csá.-csukódott be szobám ajtaja.
-Kösz a segítséget!-kiabáltam utána dühösen,bár nem hiszem,hogy meghallotta.

Összeszedtem minden bátorságom.A nappaliba készültem Harryhez,hogy bevalljam neki az érzéseimet.Megragadtam a kilincset.Egy darabig csak álltam.Még mindig nem voltam biztos az érzéseimben.Félve,de lenyomtam a kilincset és kiléptem az ajtón.Egy nagyot sóhajtottam,majd lekocogtam a lépcsőn.
-Harry!-kiáltottam remegő hangon.Nem jött válasz.Már mindenhol kerestem,kivéve egy helyen.A szobájában.Megtiltotta,hogy oda menjek.Nem tudom,hogy mit rejteget,de valamiért nem is akarom megtudni.
-Harry!-kiáltottam még egyszer.Szintén nem jött válasz.Nem állt szándékomban,de benyitottam a szobába.Nem volt benn,szóval nem volt otthon.Furdalt a kíváncsiság,így kicsit körülnéztem.Lassan körbejártam.Egy fényképen megakadt a szemem.Leemeltem a falról és nézni kezdtem.Erősen a képre koncentráltam.A kép egy 3-4 év körüli kislányt ábrázolt.
-Hisz ez...én vagyok!-ijedtemben a számhoz kaptam a kezem.Ez hogy kerül ide?Honnan ismer engem?Ezek szerint,ismerte a szüleimet is?Még sok hasonló gondolat futott végig a fejemben amikor egy hangot hallottam meg a hátam mögül.
-Te meg mit csinálsz?
Hátra pillantottam,Harry volt az.Kiejtettem a képet kezeim közül.Felvette a képet és ős is megnézte.
-Most már tudod...

2.rész

*1 héttel később*
Már kezdem megszokni Harryt.Sőt,talán kezdek beleszeretni,de ezt még magamnak sem merem igazán bevallani.Minden egyes vele töltött perc erősebbé és magabiztosabbá tesz.Múlthéten találkoztam Harry legjobb barátaival,a feleségeikkel és a gyerekeikkel.Ott van Louis,a felesége Bogi,aki magyar származású és a fiúk Nathan, és a kislányuk Nessie.
Akkor megismerkedtem még Niall-el és a feleségével Vanessával.A lányukkal Anabelle-el és a kisfiúkkal Kellan-el.Aztán ott van még Liam,akinek van egy barátnője,Emma.
Mindenki nagyon jó fej és megértő,de a legjobban Nabel-el és Nathan-el haverkodtam össze.Ők vannak hozzám korban a legközelebb és úgy érzem,hogy mindent el mondhatok nekik.

...Ma reggel az ablakon bevilágító napfény hatására keltem fel.Szeretem a napsütéses időt,attól én is vidám leszek.Szép lassan felültem az ágyamon és megdörzsöltem a szemem.Kicsit hűvös volt mert nyitva maradt az ablak.Az éjjeli szekrényemre pillantottam,amin egy csokor virág volt elhelyezve.Kicsit jobban megnéztem.Észre vettem,hogy egy levél is van mellékelve hozzá.

"Szeretlek.Soha senki iránt nem éreztem ezt,amit irántad érzek.Bárhogy alakuljon ezután,
  soha mással nem fogom ugyanezt érezni!"

Gondolkodásba estem.Ki írhatta ezt?Talán Harry?Éreztem,hogy van még remény.Szám akaratlanul is mosolyra húzódott.Ágyamon hátradőltem,szememet lehunytam és egy apró csókot leheltem a papírlapra.
-Én is szeretlek!-suttogtam halkan.

-Bella,reggeli!-szűrődött be egy mély,rekedtes hang a szobába.
-Megyek!-kiáltottam vidáman,majd a szekrényben kezdtem kotorászni.Egy egyszerű ujjatlan felső és egy csőnadrág mellett döntöttem.Gyors,szinte már futólépéssel mentem le a konyhába,ahol Harry már javában sütötte a gofrit.
-Jó reggelt.-köszöntöttem fülig érő szájjal.
-Jó reggelt.-köszöntött Harry szintén mosolyogva.
Leültem az asztalhoz egy tányér gofrival és falatozni kezdtem.Hazza is így tett.
-Amúgy köszi a virágot.-jegyeztem meg teli szájjal.
-Milyen virágot?-nézett rám értetlenül.
-Hát amit..-kezdtem bele,de valaki kopogott az ajtón.
-Majd én nyitom!-álltam fel kicsit dühösen az asztaltól és az ajtóhoz közeledtem.
-Nathe!Nabel!-köszöntöttem barátaimat egy-egy öleléssel.-Gyertek be!
-A szobámban leszünk!-kiáltottam Harrynek,aki a reggeli maradékot takarította el.

-Szép csokor!-jegyezte meg a virágokra mutatva,vigyorogva Nabel.
-Köszi,Harrytől kaptam..asszem..-mondtam kicsit halkan.
-Ezt,hogy érted?
-Hát volt benne egy levél amiben,azt írta,hogy szeret,de ma reggel a konyhába letagadta az egészet..
-Bella,ő túlságosan idős hozzád.Szállj le a földre.Kérlek.Különben nagyot fogsz koppanni.-mondta Nabel.
-Jó,hanyagoljuk a témát.Mesélj valamit Nathe.Olyan csendben vagy.-Vágtam hozzá egy párnát a sarokban gubbasztó fiúhoz.
-Bella,mondanom kell valamit!-sétál elém Nathe.
-Ok.mond.-válaszoltam unottan.
-Én vettem a csokrot és én írtam a levelet!Amióta megláttalak,azóta beléd vagyok esve.De úgy látszik,hogy te ezt magasról leszarod,mert te meg egy felnőttel akarsz összejönni.Tudod mit?Felejts el!-tört ki belőle,majd kiviharzott a házból.
Egy kérdő pillantást vetettem Nabel felé.
-Menj utána!-utasított.
Nem kellett kétszer mondani,mint akit kilőttek rohantam utána.
-Majd jövök!-üvöltöttem a kanapén ülő Férfinek.
A közeli park felé kezdtem el futni.Általában ott lógunk.Óriási bűntudatom volt.Hogy nem jöttem rá?
Az út melletti padon kirajzolódott egy alak.Nathan.Azonnal odarohantam hozzá.Nem érdekelt senki és semmi.
-Nathe!Úgy sajnálom!-kiabáltam úgy 2 méteres távolságból,levegőért kapkodva.Nem szólt semmit,csak mereven bámult maga elé.Leültem mellé és én is magam elé bámultam.10 perc néma csönd után megszólaltam.
-Szóval,most haragszol rám?
-Nem,csak csalódott vagyok.-válaszolta.
-Én tényleg nem tudtam,hogy így érzel.-fordultam felé.
-Már csak egy kérdésem van.Te hogy érzel?-felém fordult.Tekintetünk egy másodpercre találkozott.Igazából én sem tudom,hogy mit érzek.Gyönyörű kék szemeibe néztem.Puha ajkai olyan hívogatóak voltak.Közeledni kezdtünk egymáshoz.Majd ajkaink összetapadtak.Furcsa bizsergést éreztem,amit még azelőtt soha és én ebből csak többet akartam.Ez volt az első csókom.Lehet,hogy ciki,de ez az első.Hirtelen elkaptam onnan a fejem és felálltam.
-Én most...-nem fejeztem be,elindultam hazafelé.Kényelmes tempóban sétálgattam.Zavarodott voltam.Még mindig éreztem a bizsergést.Ez minden alkalomnál így van?Vagy csak annál akit szeretsz?Gondolkodásmenetemet telefonom csipogása zavarta meg.SMS érkezett.

-Na?Hogy álltok?;D Nabel, xx.

-Holnap mesélek...-írtam vissza,majd zsebre raktam a készüléket.

Amikor beléptem a házba,Harry még mindig a kanapén ült és a TV-t bámulta.Lehuppantam mellé,és csak lestem ki a fejemből.
-Mi a baj?-nézett rám ijedten
-Meg volt az első..-válaszoltam
-Mi?Az első alkalom?-ugrott fel idegesen.
-Mi?Dehogy!Az első csók..
-Hála istennek.-ült le megnyugodva.-Na és ki a szerencsés?-vigyorgott rám.
-Nem akarok róla beszélni.-álltam fel mellőle és felmentem a szobámba.

Órák óta csak feküdtem az ágyon a levelet nézegetve és gondolkodtam.Én sem voltam tisztában az érzéseimmel.Az a csók,valami csoda volt.Ilyet még nem éreztem,talán még Harry iránt sem.
-Édes Istenem!Most mit csináljak?-kérdeztem magamban.Idővel eleredt az eső.Nem szeretem az esőt.Attól mindig,csak szomorúbb leszek.

1.rész

Futottam,ahogyan csak gyenge lábaim bírták.Folyamatosan a nyomomban voltak.Nem tudtam hol vagyok,eltévedtem és az eső szakadni kezdett.Már nem kaptam levegőt amikor a sok ház közül egyet kinéztem magamnak és a bejárathoz siettem.
-Kérem engedjenek be!!-dörömböltem teljes erőmből az ajtónál.Száz százalék,hogy ebben az időben meg is fáztam,mert csak egy vékony póló és egy rövidnadrág volt rajtam.A cipőmet fél úton eldobtam mert nem tudtam benne futni.Teljesen eláztam és szétfagytam.
-Engedjen már be..-kiáltottam teli torokból,még hangosabban ütve az ajtót.A "fájdalomtól" már a könnyeim is útnak eredtek,amikor hirtelen kinyílt az ajtó.Egy göndör hajú,zöld szemű harminc vagy a fölötti férfi állt előttem eléggé megszeppenve.
-S-s-sajnálom cs-csak...-mondtam reszketve,de nem tudtam befejezni,elkapott a sírás.
-Mi történt?-kérdezte rémülten a férfi,de könnyeimtől nem tudtam neki választ adni.
-Gyere be.-mondta,majd kitárta előttem az ajtót.
Egy tágas nappaliban találtam magam és furcsa módon ez a hely nagyon otthonos volt.Mintha már jártam volna itt.
-Öhm..adok valami száraz ruhát,egy pillanat.-mondta majd felrohant az emeletre.
5 percen belül vissza is ért egy hosszú pólóval a kezében.
-Sajnálom,egyedül élek,csak ezt találtam.Szemben van a fürdő szoba,ott át tudod venni.-adta át a ruhadarabot és egy helység felé mutatott.
Gyorsan felkaptam a pólót,szerencsémre mindenemet takarta.Kilépve a fürdőszobából,egy bögre forró teát nyomott a kezembe a pasi.
-Ülj le,aztán majd minden elmesélhetsz.-mondta,és egy  kanapé felé mutatott.
Leültünk egymás mellé és kortyolgatni kezdtük a teát.
-Szóval?Hogy kerültél ide?-kérdezősködött.
-E-egy árvaházból szöktem meg..-mondtam szinte suttogva.Ahogy láttam váratlanul érte az egész.
-És hogy hívnak?Ha szabad megkérdeznem..
-Bella,Bella Malik.-válaszoltam.-Téged?
-Malik!?-kérdezte tágra nyílt szemekkel.
-Igen,mi ebben a furcsa?
-S-semmi-válaszolta bizonytalanul.
-Egyébkét Harry vagyok.-nyújtotta a kezét.-Felhívom az árvaházat,hogy itt vagy.-állt fel a kanapéról
-Ne!Kérlek csak azt ne!-könyörögtem neki könnyes szemekkel.Újból helyet foglalt,majd kérdezgetni kezdett:
-Tényleg olyan szörnyű azon a helyen?
-Maga a pokol.-sírtam el magam újra.Egy pár percre gondolkodni kezdett..
-Na jó,egy darabig itt maradsz nálam,aztán majd kiderül,hogy mi lesz...-mondta és egy nagy sóhajtást mellékelt hozzá.
-A-akkor,most egy darabig i-itt fogok lakni?-kérdeztem megszeppenve.Nem pont ilyen "családra" vágytam,Harry nem az az apuka típus és egy kicsit félek tőle.Elég kigyúrt egy hapsi,mi van ha feldühítem vagy ilyesmi?
-Igen.-hangzott el szájából egy határozott válasz-Van a folyosó végén egy üres szoba,az lesz a tied.Ha bármi gondod van szóljál.-mosolyodott el.
-Köszönöm.-motyogtam halkan.
-És még valami.Ne félj tőlem!-nézett mélyen a szemembe.Tekintetétől teljesen zavarba lettem,talán még el is pirultam.Bólintottam egyet,majd felsiettem az általa leírt szobába.
Egy gyönyörű hálószobába léptem be.Óriási volt,gyönyörű bútorok és középen egy nagy francia ágy.

***

Már órák óta a szobában ücsörögtem,amikor úgy gondoltam,hogy lenézek Harryhez.Halk léptekkel mentem le a lépcsőn.
-Szia.-üdvözölt egy mosollyal az arcán.
-Szia.
-Felhívtam az árvaházat,azt mondták,hogy holnap be kell menni aláírni pár papírt és minden rendben.
A hír hallatán tágas mosolyra húzódott a szám és vidáman lehuppantam a kanapéra.
-Nagyon köszönöm.-hálálkodtam.
-Egyébként,hogy-hogy ilyen nagy házban laksz egyedül?-tettem fel a kérdést,amit már rég fel akartam tenni.
-Hát,igazából nem az én házam,hanem egy barátomé Emmáé,de ő most a barátjánál lakik akivel nemsokára összeházasodnak.Egyébként régen együtt laktunk itt még 4 barátommal és a volt barátnőmmel.-mondta,már kevesebb lelkesedéssel.
-Értem.-válaszoltam,hanyagolva a témát.
-Amúgy van egy kis meglepi számodra.-mutatott pár szatyorra a konyhában.A táskákban ruhák voltak amiket hordhatok.Gyorsan felvittem őket és behelyeztem a szekrénybe.Már elég álmos voltam,megfürödni sem volt erőm.Eldőltem az ágyamon ahogy voltam Harry pólójában majd álomba szenderültem.

Prológus

Nehéz feldolgozni,ha az embernek nincsen senkije és semmije.Nehéz 17 évesen egy árvaházban élni,ahol senki sem ért meg.Egy igaz barát sok mindenben tudna segíteni,de itt még azt sem lehet találni.Mindenki csak magával törődik és a fő cél:"Minél hamarabb szabadulni innen."Nekem is ez a vágyam,hogy egyszer újra szerető családra találjak.Persze mindnyájunkat kidobnak egyszer innen,de akkor már nincs hova menni.
Nem a szüleimet okolom azért,mert ide kerültem.Ők nem tehetnek semmiről.Anyukám arcára még mindig emlékszem,egyszerűen varázslatos volt.Ő mindig megvédett és kiállt mellettem.Ő az én őrangyalom.Apám híres volt,egy bandában énekelt.A mai napig emlékszem gyönyörű hangjára,amivel mindig megnyugtatott bármi bajom is volt.
Ahogy minden jónak,ennek is vége szakadt.Úgy 3-4 éves lehettem amikor autóbalesetben meghaltak.Akkor kerültem én ide a "pokolra".Azóta is büszkén hordom a Malik nevet és remélem,hogy egyszer újra boldog életet élhetek.

*Bella szemszöge*
Fáradtan keltem ki hajnalban a puha ágyikóból.Ezúttal korábban,mint mindenki más.Tudtam,hogy ez a nap más lesz,mint a többi.Tökéletesen kivitelezhető szökési tervem volt.Kómás fejjel felültem,megdörzsöltem a szemeimet,majd az órára pillantottam.
-Pont időben!-mondtam magamban és gyorsan felöltöztem.Mikor elkészültem a folyosó végén lévő mosdóba siettem.Egy darabig nézegettem a keskeny ablakot amit már oly sok hete méregetek.Számításaim szerint,pont akkora,hogy ha ráállok a wc ülőkére felérem és tökéletesen kiférek.
Gyerünk!Most vagy soha!Bizonytalanul tettem meg az első,majd második lépést.Az ablakpárkányba kapaszkodva húztam fel magam teljes erőmből.
Már sokszor próbálkoztam a szökéssel,ami nem jött össze,de éreztem,hogy ez most más lesz.Amikor sikerült a derekamig felerőltetnem magam,hirtelen elvesztettem az egyensúlyomat és úgy 3 métert zuhantam,ami cseppet sem volt kellemes.Óriási zajt csaptam,amit gondolom meghallottak,ezért felpattantam és megcéloztam az előttem álló drótkerítést.Felkapaszkodtam rá és mászni kezdtem,ami igencsak nehezemre esett az előző eséstől szerzett fájdalmak miatt volt.Sikeresen innen is lepottyantam,de mivel minden bizonnyal észre vették,hogy meglógtam gyorsan talpra álltam és már rohantam is,mint egy őrült....