12.rész

Sziasztok drágák!

Meghoztam az új részt,ami előre szólok,borzalmas lett!Hát most nincs is más mondani valóm.Jó olvasást!Várom a komikat.:) 

Puszi:Brigi, xx

Már egy ideje magányosan ücsörögtem,elmerülve gondolataimban.Kezdett besötétedni és hűvös is volt,ezért úgy döntöttem inkább elindulok hazafelé.Sietős léptekkel sétáltam,mindig is féltem a sötétben,már azt is megbántam,hogy ilyen sokáig maradtam.
Lépteket hallottam,úgy éreztem valaki figyel,de amikor hátrafordultam nem láttam senkit.Még gyorsabban mentem,szinte futottam.Egyre jobban féltem,és úgy éreztem,hogy tényleg követ valaki.Nem néztem hátra,nem volt hozzá bátorságom.Már ez egész testem remegett.Aztán nevetést hallottam.Először megijedtem,de később megismertem azt a hangot.Megálltam,majd megfordultam.Szúrós tekintettel néztem az előttem álló barátnőmre.
-Nabel!Ez egyáltalán nem volt vicces!-kiáltottam dühösen
-De igen!Látnod kellett volna magad..-válaszolta nevetve
"Beszélgetésünket" már csak telefonom rezgése zavarta meg.

Hol vagy már? H, xx
-Na mindegy,most nem érek rá,sietnem kell.-magyaráztam,majd zsebre tettem a telefont.
-Mert?-kérdezte Nabel
-Talán mert fél 11 van,és Harry már hiányol.-válaszoltam,aztán elindultam.
Nabel nem jött utánam,amin csodálkoztam is.Megfordultam,majd egy kérdő pillantást vetettem rá.
-Umm...te nem mész haza?-kérdeztem
-Hát...az a helyzet,hogy a szüleimmel kicsit összevesztem,és most eszem ágában sincs haza menni.-nyögte ki
-Gyere velem,alhatsz nálam,Harry úgysem fog megharagudni érte,és amíg hazaérünk,addig  elmesélheted,hogy mit csináltál...már megint.-mondtam
Bólintott egyet,majd elindultunk.
-Szóval?Mi történt?-kérdeztem
Lehajtott fejjel sétált mellettem,nem akart válaszolni.
-Nabel,kérlek!Hisz legjobb barátok vagyunk,nekem elmondhatod!
-Ki-kiderült,hogy terhes vagyok.!Gyereket várok..érted!?Egy gyereket..-nézett rám könnyes szemekkel
-Hogy mi!?-tettem fel a kérdést.Ezt soha nem néztem volna ki belőle.Hogy lehet valaki ilyen felelőtlen?
-Jól hallottad.Csak az a gond,hogy nekem fogalmam sincs,hogy hogyan kell felnevelni egy gyereket.És..úristen..csak most fogtam fel igazán,hogy mi van.-tört ki belőle.Sajnáltam,ahogy végig néztem a könnyáztatta kétségbeesett arcán,a szívem szakadt meg érte.De nem tudtam mit hozzáfűzni mert egy;elkapott volna engemet is a sírás,kettő;teljesen ledöbbentem.
-Bella,félek..-suttogta utólag.
-Nabel,én végig itt leszek melletted!-öleltem magamhoz.
Pár perc múlva hazaértünk.Biztosan volt ár 11 óra.Amint kinyitottam az ajtót,Harryvel találtam szembe magam.
-Hol jártál?-tette fel a kérdést.
-Neked is szia,Gemma?-próbáltam terelni a témát.
-Nem szeretem ha későn jössz haza,ezt te is tudod.-közelebb jött és egy puszit nyomott a homlokomra.-Amúgy Gemma későn jön,dolga van.-válaszolt a kérdésemre.Pont ezt szeretem Harryben,ő nem olyan mint egy átlagos szülő.Ő nem veszekszik velem,és nem haragszik,soha semmiért.
-Itt aludhat Nabel.?-kérdeztem.
-Persze.-mosolyodott el.

***

-Nem vagy éhes?-kérdeztem az ágyamon gubbasztó barátnőmtől.

-Nem.

-Nabel,nyugi..-mondtam,majd leültem mellé.Nem válaszolt.

-És ki a gyerek apja?-tettem fel a kérdést,ami már régóta érdekelt.

-Mindegy,úgy sem ismered.-válaszolta.Hazudott,láttam rajta.

-Hazudsz,na bökd ki!-kérleltem

-Nem lehet.-mondta

-Nekem bármit elmondhatsz,kérlek mondd el!

-Nathan...nathan az apja...egy buliban volt és megtörtént,egyikünk sem gondolkozott,és sokat ittunk mindketten aznap este.-tört ki belőle

Lefagytam.Nem akartam elhinni.Összetört a szívem,már csak gyűlöletet éreztem,de tudtam,hogy higgadtnak kell maradnom.Hisz az egész az én hibám.Én mentem el négy hónapra.Azt hitték soha nem jövök vissza,de tévedtek.

11.rész

Kedves olvasóim!

Az első amit mondani akarok,hogy lépjetek be a blog facebookos csoportjába,amit ide kattintva érhettek el.Másodszor,nagyon köszönöm  kommenteket a 22 feliratkozót és a 3500 oldalmegjelenítést!*-*Imádlak titeket!Harmadszor,most nagyon nem voltam formában ezért nézzétek el,hogy ez a rész valami katasztrófa lett.

Puszi: Brigi ,Xx

Nathan szemszöge

Szörnyű fejfájás,és valami rettentő büdös,erre ébredtem.Csak később eszméltem fel;egy kórházban vagyok.A szememet nehézkesen nyitottam ki,elég homályosan láttam,de arra rájöttem,hogy valaki áll az ágyam előtt.De mi történt?És ki ez a személy az ágyam előtt?Minden olyan homályos...

Később kitisztult a látásom.A titokzatos idegen,aki csak úgy megjegyzem észbontóan néz ki,kirohant és kiabált.Mi ütött belé?-merült fel bennem a kérdés.Aztán jött egy nővér,aki csodálkozva mért végig.A szőke hajú idegen sírt,de még is mosolygott.Egyáltalán nem értettem a helyzetet,és egyre kíváncsibbá váltam.
-Nathan!Rettentően hiányoztál..és és én sajnálom!-tört ki belőle hirtelen.-Amióta megtudtam a hírt,két hete,azóta minden nap itt vagyok veled!-mondta utólag.Nem tudtam válaszolni,hisz nem is ismerem.
Ki vagy te?-tettem fel a kérdést hosszú várakozás után.A lány teljesen elsápadt,és kétségbeesett arccal nézett rám.

-Én vagyok az,Bella!A volt barátnőd.-mondta,az utolsó mondatot kicsit halkabban.

Ez a név..ismerős,és ha meghallom belülről valami felettébb "jót" érzek,mintha már nagyon rég ismerném,de mégsem.

-Sajnálom,de én nem ismerlek.-mondtam
Amikor a lány újra megszólalt volna anyám lépett be a szobába.
-Bella,most beszéltem a főorvossal,Nathan-nek emlékezetkiesése van,most menj ki,kérlek!-utasította.
Kicsit megnyugodtam,hogy kiment.Anyámra mosolyogtam,aki ezt viszonozta és odajött hozzám.
-Nathan,kicsim!Annyira hiányoztál!-ölelt szorosan magához.

Hiányoztam?Mi történt?Meddig nem ébredtem fel?

-Mi történt?-kérdeztem.

Anyám nyelt egy nagyot,majd rám szegezte tekintetét.Sajnálkozva mért végig.Megijesztett.
-Autóbalesetet szenvedtünk...két hónapja,majdnem három.Te azóta kómában voltál.-mondta lehajtott fejjel.Mondandója közben nem mert a szemembe nézni,talán félt?Igaz,lesokkolt a hír,erre pont nem számítottam,normális választ sem tudtam adni.Csak bámultam magam elé...
-Anya,most kimennél?-kérdeztem végül.
-Persze,pihenj csak.-válaszolta,egy mű mosolyt mellékelve,majd lassan megindult az ajtó felé.

-Várj!Kérdezhetek még valamit?

-Nyugodtan.-fordult vissza.Megköszörültem a torkom,majd feltettem,a számomra igen fontos kérdést:

-Ki ez a Bella?

Anyám elmosolyodott,és ez végre egy őszinte mosoly volt.Visszasétált mellém,majd megfogta a kezem.

-Bella egy csodálatos lány,ő különleges,nem mint a többi,talán pont ezért kedvelted meg ennyire.Nem mindennapi élete van,szegénynek.Megszökött egy árvaházból,és nagy szerencséje volt,mert pont Harryhez került.Nagyon megkedvelték egymást,de nem mondom,hogy nem voltak viták,mert idővel kiderült,hogy Harry Bella apja.Aztán Bella egy időre odaköltözött nagynénjéhez,Gemmához,valamikor ekkor volt a balesetünk is.És most itt van,újra,és csak miattad jött,mert teljes szívéből szeret.Most már érted?

Tágra nyílt szemekkel hallgattam anyámat.Szörnyen éreztem magam,mert nem emlékeztem rá.Sajnálom Bellát,nem is kicsit,de nem tehetek semmit.

Bella szemszöge

Egyáltalán nem örültem,amikor meg tudtam,hogy Nathan nem emlékszik rám,sőt..legbelül teljesen összetörtem.Talán soha nem fogja tudni ki vagyok?Annak viszont örültem,hogy Gemma és Harry kibékültek.Az elmúlt két hétben abból állt a napom,hogy bejárok a kórházba.Csak hozzá,senki máshoz!

A kórház előtti parkban (nem mondanám igazi parknak,mert sokkal kisebb volt.Igazából csak pár fa volt ott egy-két paddal,de meg kell hagyni,igazán szép mert középen egy szökőkút is van) unottan ültem egy padon.Teljesen elmerültem a gondolataimban,kizártam a külvilágot.Arra figyeltem fel,hogy valaki óvatosan hozzáér a vállamhoz.Ijedtemen megugrottam,de amikor hátrapillantottam és láttam,hogy Nabel áll mögöttem,teljesen megnyugodtam.Megkerülte a padot majd leült mellém.
-Nathan-nél voltam.-mondta halkan.

Nem válaszoltam,csak bólogattam.Féltem,hogy elkap a sírás.

-Már jobban van,holnap hazamehet.-folytatta.
-Az jó.-nyögtem

-Bella,előbb utóbb biztosan visszajön az emlékezete,kérlek nyugodj meg!

-Jó,de tudod milyen rossz most nekem!?Visszajöttem,mindent rendbe akartam hozni,és most!?Mi tévő legyek?-mondtam minden dühömet kiadva.Nem pont így terveztem,nem akartam így ráförmedni Nabel-re.Ő nem ezt érdemli.

-Ne haragudj,nem téged akarlak bántani,te nem tehetsz semmiről.De most magamra hagynál egy kis időre?-kérdeztem

-Persze,semmi baj.De vigyázz magadra,ne csinálj semmi baromságot!-mondta,majd magához ölelt.

Nem is tudom mit csinálnék Nabel nélkül.Ha ő nem lenne...ki tudja miket csináltam volna?Ő egy csodálatos barátnő,mindig meg tud vigasztalni és mindig erőt ad.Köszönöm Nabel Horan!

(Komizzatok, xX )

10.rész

kedves olvasóim!

Azzal szeretném kezdeni,hogy..hogy..hogy mennyire imádlak titeket!Komolyan,olyan aranyosak vagytok,hogy adtatok egy cuki rövidítést a blogomnak.(LING) De egy kicsit szomorú is vagyok,mert egyre kevesebb visszajelzést kapok tőletek.Az új rész közzététele utáni napon megnéztem,és láttam ám,hogy 69-en jártatok a blogon.De a kérdésem;miért nem kommenteltek?Talán nem tetszik?Vagy mi?Kérlek kommenteljetek,jöhet hideg-meleg egyaránt!
Ja,és kérdezzetek,mert megesz az unalom; katt

Hát,azt hiszem több mondanivalóm nincs is.Jó olvasást mindenkinek;puszi, Brigi xX

Bella szemszöge

Harry a ruháit kapkodva próbált nyögni valami magyarázat félét,de mindezt hiába.Ideges voltam,a lehető legjobban.Már épp arra készültem,hogy leordítom a fejét és kiadok magamból mindent.Nagy levegőt vettem és ökölbe szorítottam a kezem,ám ebben a pillanatban beugrott egy "jó" ötlet.Szerintem Harry nem számolt be neki arról,hogy van egy lánya,aki árvaházban nevelkedett.
-Apa!Még be sem mutattad az új barátnődet.-elégedetten vigyorogtam.Az ágyon elhelyezkedő személy kérdő,vagy inkább értetlen tekintettel bámult.Tudtam,nem mondta el neki.A nő,aki számomra még mindig ismeretlen volt,felállt és lekevert Harrynek egy pofont,még valamit motyogott,aztán távozott.Pár másodperc múlva,már csak az ajtó csapódását lehetett hallani.Hangosan felnevettem,örültem,hogy elment.

-Okos kislány!-mondta elismerően,majd magához ölelt.Meghatódtam,de próbáltam visszatartani a könnyeimet.
-Hiányoztál!-szipogtam halkan.

-De te itt?Hogy kerülsz ide?-elengedett,majd mélyen a szemembe nézett.Smaragdzöld szemei mintha szikrát szórtak volna,tekintete szinte perzselte az arcomat.

-Igazság szerint,nem egyedül vagyok.-makogtam lehajtott fejjel.Nem válaszolt,csak mereven bámult.Megragadtam csuklóját és húztam magabiztosan magam után abban reménykedve,hogy Gemma még itt van.

-Ő meg mit keres itt!?-torpant meg a nappaliban Harry.
-Neked is szia.-válaszolta lenézően a nagynéném.

-Menj innen!Most!-utasította

-Nem!Nem megyek!-vágott vissza.
A két testvér továbbra is veszekedett.Rettenetes dolgokat vágtak egymás fejéhez,szörnyű volt nézni.Nem avatkoztam bele,abból csak rosszabb lenne.Inkább csak észrevétlenül kiosontam a házból,sokkal fontosabb dolgom volt.Mindent rendbe kellett hoznom,a két legjobb barátommal.Tisztán Emlékeztem az utolsó "beszélgetésemre" Nathan-el.Szakítottunk...azt hiszem.

***

Az ujjamat bizonytalanul a csengőre tapasztottam,pár másodperc múlva Niall nyitott ajtót.
-Bella?-kérdezte tágra nyílt szemekkel.

-I-igen.-feleltem bizonytalanul.-Nabel itthon van?-kérdeztem
-Fenn a szobájában.-engedett be még mindig lesokkolva.
Mikor felértem,megkerestem a megfelelő ajtót,majd halkan kopogtattam.
-Gyere!-hallottam meg kiáltását a hangos zene mellett.Óvatosan kinyitottam az ajtót aztán beljebb merészkedtem.Biztos voltam benne,hogy haragszik.A barátnőm pont háttal állt nekem.Megköszörültem a torkom,mire hátra vetett egy pillantást.Tágra nyílt szemekkel bámult.Gyorsan lehalkította a zenét és magához szorított.
-Bella!T-tényleg te vagy az?-engedett el,hogy ellenőrizze nem csak képzelődik-e.
-Én vagyok.-válaszoltam vidáman.
-Hiányoztál!-ölelt meg ismét.
-De nem is haragszol?-kérdeztem értetlenül.
-Először nagyon haragudtam,azt hittem magamra hagytál,azt hittem meguntál,azt hittem én már nem számítok  semmit.Aztán egy kis idő után valahogy elmúlt a harag,túlságosan is hiányoltalak.Még soha nem volt ilyen barátom,mint te.-válaszolta,az utóbbi mondatot kicsit halkabban,nem az a lelkizős lány.A szemem könnybe lábadt,ilyet talán még soha nem mondtak nekem,meghatódtam.
Nagyon sok időt töltöttünk együtt,sokat nevettünk és beszélgettünk.Aztán feltettem a kérdést ami már régóta nem hagyott nyugodni.
-És Nathan-nel mi van?
-N-nathan?Te még nem tudod?-kérdezte rémült tekintettel.
-Mit?Mi történt?-a hangomat felemeltem.Nagyon megijedtem.Igen,talán túlságosan is szeretem.Nabel egy nagyot sóhajtott,majd leült az ágy szélére.
-Két hónapja történt.Egy szörnyű esős napon...A szüleivel éppen hazafelé tartottak,amikor beléjük mentek.Minden utas megúszta kisebb sérülésekkel,kivéve őt.Nathan kómába esett.Igen, két hónapja kómában van.-mondandója végén egy könnycsepp gördült le arcán.Nem tudtam elhinni.
-Nem!Ez nem lehet!Ez csak egy rossz álom.Nabel,kérlek mond azt,hogy ez csak egy álom!-ordítottam.teljesen le voltam döbbenve.Utoljára akkor éreztem hasonlót,amikor a szüleim meghaltak.Már nem akartam élni,nélküle nem!Az egész testem remegett,teljesen összetörtem,és ami a legjobban fájt,hogy amikor utoljára "beszéltünk" akkor szakítottunk.
-Bella,légy erős!Fel fog kelni,bízz bennem!-suttogta halkan Nabel miközben szorosan magához ölelt.

(Komizzatok,Xx)

9.rész-four month ago

Kedves olvasóim!

Nagyon sajnálom,hogy ennyi ideig nem volt rész.Ha azt mondanám,hogy nem volt időm,akkor hazudnék,mert igenis volt.Annyi az egész,hogy teljesen kifogytam az ötletekből.Ahogy megnézitek az utóbbi két részt,ti is észreveszitek,hogy valami borzalmas!Mivel már sokan kérdeztétek,mikor jön az új rész ezért megpróbáltam írni egyet.Előre szólók,hogy NEM LETT JÓ!

...Már négy hónapja élek Gemmával.Eléggé megkedveltem,olyan mint egy jó barát,csak kicsit idősebb.Annak ellenére,hogy jól érzem itt magam,szörnyű honvágyam van.Hiányzik minden és mindenki.Igen,még Harry is.Lehet,hogy ő volt a baleset okozója,ami miatt először nagyon megharagudtam rá,de rájöttem,hogy ő az apám,aki mindennél jobban szeret.Biztos vagyok benne,hogy megbánta amit tett,hiszen még fiatal volt.Hiányoznak a legjobb barátaim,Nabel és Nathan.Ők mindennél többet jelentenek számomra,de most biztos vagyok benne,hogy haragszanak rám.Azt hiszik,hogy csak úgy fogtam magam és mindenféle búcsú nélkül elmentem.Szörnyű barát vagyok.Vagy talán barátnő?Nem,az kizárt.Eddig sem voltam biztos a Nathan-el való kapcsolatomban,mostanra meg már biztosan megutált.És Nabel,drága Nabel...Nélkülem,ki tudja milyen hülyeségeket csinált.Bele sem merek gondolni.

Az ablakomon keresztül beszűrődött fény hatására keltem fel.Napsütéses idő volt,ami ritka Londonban.Lassan ülő helyzetbe tornáztam magam,majd fáradtan megdörzsöltem szemeimet.Nagy nehézségek árán,de felöltöztem és megfésülködtem.A szokottnál korábban keltem,de nem tudtam visszaaludni.A nappaliba készültem köszönni Gemmának,aki már hajnalok hajnalán ébren van és tv-t nézi,vagy esetleg mást csinál.
-Szia Ge..!Mi történt!?-kérdeztem rémültem a kanapén ülő és zokogó nagynénémtől,aki egy fényképalbumot szorongatott a kezében.
-Harry.-kezdett bele a mondandójába,majd nyelt egy nagyot.-Hiányzik!-tört ki belőle.
Mondandója teljesen lesokkolt.Mindvégig azt hittem,hogy utálja.Igazából nem tudom mit szokás ilyenkor tenni,vagy mondani.Soha nem vigasztaltam még meg senkit,mindig a saját gondjaimmal törődtem.Óvatosan leültem mellé,majd végignéztem a képeken.Az egyiken Harry és Gemma volt még gyerekként.Egy játszótéren hintáztak,ősz lehetett,vagyis a háttérben levő levelek azt mutatják.Arcukból,vidámság tükröződött és látszott,hogy szeretik egymást,boldogok voltak,nem volt semmi gondjuk.Egy pillanatra talán én is elérzékenyültem.Lehajtottam a fejem,mert nem akartam,hogy Gemma lássa az arcom.
-Nekem is hiányzik-nyögtem halkan
-Bella,kérlek ne haragudj.-mondta,aztán egy gyors mozdulattal becsukta az albumot,majd letette maga mellé.
-Mégis mit?-értetlenkedtem.
-Hazudtam neked,Harryvel kapcsolatban.Nem ő okozta a balesetet,és a nyaklánc jelentéktelen.Ezt csak én találtam ki,azért,hogy velem maradj.Magányos voltam,és mindig is szerettem volna egy gyereket,akit én nevelhetek fel,de ez nem adatott meg nekem.Már egy ideje nem volt kapcsolatom sem.Amikor Harry híres lett,akkor én teljesen elfelejtődtem.Mintha nem is léteznék.És most itt vagyok,és óriási bűntudatom van.Undorító vagyok!Sajnálom Bella,a lehető legjobban.
Mikor e szavak elhagyták a száját dühös voltam,de közben sajnáltam is.Valamilyen szinten megértettem,hiszen csak nem akart egyedül maradni.
-Szeretnék hazamenni.-mondtam szipogva.Egy kétségbeesett pillantást vetett rám.-De szeretném,ha velem jönnél!-öleltem magamhoz szorosan.
-Én szívesen mennék,de Harryvel teljesen megromlott a kapcsolatom.-engedett el.
-Béküljetek ki,az én kedvemért,kérlek!
Nem válaszolt,csak némán bólintott egyet.Elégedett vigyor ült az arcomon,éreztem,hogy minden jóra fordul.

***

Leparkoltunk apám háza előtt.Elmosolyodtam,vidáman ugrottam ki a járműből csomagjaimmal.Gemma is így tett csak kicsit lassabban.Fénysebességgel vágtattam végig a hosszú udvaron.A nagynéném lassan sétált mögöttem.Egy gyors mozdulattal kicsaptam az ajtót és a cipőimet hanyagul lerúgtam a lábamról.

-Harry!-ordítottam vidáman.A lépcsőröl halk lépteket hallottam.A szívem egyre gyorsabban vert.El sem hiszem,hogy újra láthatom!

Harry szemszöge

Emilyvel az új barátnőmmel a szobámban voltunk kettesben.Nem mondanám igazi kapcsolatnak,inkább csak "barátság extrákkal".Szerintem nem kell részleteznem,hogy mit csináltunk.Kimerülten terültünk el egymás mellett a francia ágyon.
-Huhh..ez jó menet volt Styles!-jelentette ki Emily egy afféle "huncut" vigyorral az arcán.Gyönyörű barna szemeibe néztem,majd mindketten elnevettük magunkat.

-Harry!-hallottam meg egy ismerős hangot lentről.Ez nem lehet!Rettenetes hiányzott!A pupilláim kitágultak.

-Mindjárt megyek!-szólaltam meg rekedtes hangomon.

Késő.Az ajtó kinyílt,Bella pedig tátott szájjal nézett végig rajtunk.Nagy lány már;értette a helyzetet.Nem törődött azzal,hogy rajtunk nem volt ruha.Beljebb lépett,szőke tincseit a füle mögé tűzte.Lenézően Emilyre pillantott,majd szúrós tekintettel rám nézett.
-Ez meg ki!?

8.rész

Sziasztok!

Meghoztam az új részt,amit már annyira vártatok.

Talán ez lett az eddigi legrosszabb,amit kreáltam

Sőt,talán még a legrövidebb is,amit nagyon sajnálok.

Megígérem,hogy őszi szünetben megpróbálok 

több és hosszabb részeket hozni.
sok puszi:Bridzs, xx

Reggel 7 volt,mikor már teljesen befejeztem a pakolást.Harry már a odalenn várt.Kezemet a kilincsre helyeztem,de mielőtt kinyitottam az ajtót,visszanéztem rá egy pillanatra.Csak mereven bámult maga elé.Nem köszöntünk el egymástól,ő ahhoz túlságosan is dühös volt rám.Aztán elhagytam a házat,örökre.Bőröndömet magam után húzva sétáltam az autóhoz,melyben Gemma ült,az én nagynéném.Segített bepakolni a csomagjaimat,majd beszálltunk a járműbe.Lassacskán elindultunk.Amíg lehetett,figyeltem a házat,amit az esőcseppek egy idő után elhomályosítottak.

Úgy döntöttem Gemmával fogok élni.Azt gondoltam,hogy vele jobb lesz nekem.Talán egy új életet kezdhetek.Nem ér több csalódás és boldog lehetek.Kaptam egy második esélyt,ami egyben az utolsó is.Harry most haragszik rám,mert szerinte cserben hagytam.Pedig nem.Ő hagyott cserben engem,mikor még kicsi voltam.


Gondolkodásmenetemet a hirtelen lefékező autó szakította meg.
-Megérkeztünk.-jelentette ki fülig érő szájjal Gemma.Kinéztem az ablakon.Egy hatalmas kertes házzal találtam szemben magam.Gyönyörű volt.Persze belülről sem volt semmi.Mindenhol fehér bútorok,tágas nappali,étkező és az óriási szobák.Csak azt nem értem,hogy hogyan tud valaki egy ilyen helyen egyedül élni.
Én is kaptam egy saját szobát.Már majdnem minden cuccomat kipakoltam,amikor a bőröndöm alján megtaláltam Harry papírrepülős nyakláncát,amit annyira szeretett.
Ez meg hogy került ide?-tettem fel magamban a kérdést.Ahogy a csillogó ékszerre néztem,mintha valami megbabonázott volna.Minden gondolkodás nélkül a nyakamba helyeztem.Olyan felemelő érzés volt az egész.Harry még csak azt sem hagyta,hogy megérintsem.
-Na hogy haladsz a pakolással?-nyitott be hirtelen a szobába Gemma.A tekintete a nyakláncra szegeződött.Szeme felcsillant.
-Azt most azonnal vedd le!-utasított.Furcsa érzés töltött el,én nem akartam levenni.Mintha valami belső hang csak azt suttogná,hogy:"Kell neked az a nyaklánc!"
-De én nem akarom.-válaszoltam a kis hangnak megfelelően.Gemma gyors léptekkel odajött hozzám,és kitépte nyakamból.Minden más lett.Máshogy éreztem magam.Mintha enyhe hipnózisban részesültem volna.Gemma egy gyors mozdulattal kinyitotta az ablakot,és kihajította a láncot.
-Hogy került hozzád?-kérdezte felhúzott szemöldökkel.
-Nem tudom,egyszer csak itt volt.-válaszoltam egyszerűen.Nem értettem,hogy miért kell ennyire kiakadni.
-Miért dobtad ki?-kérdeztem értetlenül.Látszott rajta,hogy kellemetlenül érzi magát.Elgondolkodva állt előttem.
-Ülj le...-utasított kis idő után egy nagy sóhajtást mellékelve.Engedelmeskedve helyet foglaltam,majd ő is így tett.
-Az öcsém,Harry.Amikor születtél körülbelül akkor vette meg a nyakláncot,de bár ne tette volna.Rossz hatással volt rá.Azelőtt mindig vidám volt és nyitott.Attól a naptól fogva pedig,csendes,dühös elzárkózott alakká vált.Talán miattad lett egy kicsit más,de még ez sem az igazi Harry.Ezért is akartam,hogy minél hamarabb távozz onnan.Bármi bajod történhet a közelében.Sok hülyeséget csinált.Nem egy embernek keserítette meg az életét,köztünk a szüleidnek is,mert Harry volt a baleset okozója,ő akarta,hogy ne legyenek többé.Ő okozott oly sok embernek fájdalmat e miatt,és köztük neked is...Sajnálom Bella.

7.rész-Angel

kedves olvasóim!

Ma reggel,amikor felnéztem a blogra és megláttam a 12 feliratkozót,nagyon örültem.Olyan jó érzés látni,hogy vannak,akiknek tetszik amit írok.Nagyon köszönöm a kedves kommenteket és a pipákat.Remélem továbbra is ilyen aktívak lesztek.Puszi mindenkinek, xx

***

...Felébredtem.Minden olyan furcsa volt.Felültem az ágyon és körülnéztem.Harry sehol.Hirtelen valami bevilágította az egész szobát.Szememet kezemmel próbáltam eltakarni kisebb-nagyobb sikerrel.Mikor már kezdtem megszokni a nagy világosságot,hunyorogva magam elé néztem.Egy nő alak két szárnnyal,egy angyal.Arcát nem láttam,csak közeledett felém.Egy idő után,eltűnt a vakító fény.A nő mereven bámult,nagyon féltem,teljesen ledermedtem.Gyönyörű volt,de mégis ijesztő.Ismerős volt,talán túlságosan is.

-A-anya?-kérdeztem dadogva.Halványan elmosolyodott,majd kezét végig simította az arcomon.

-Kicsim,hát tényleg te vagy az?-kérdezte könnyes szemekkel.Kezét megfogta és bólintottam.Édesen csengő hangjától,teljesen megnyugodtam.Rájöttem,hogy nincs mitől félni.

-De mit keresel itt?-ráztam meg egy pillanatra a fejem.-És miért csak most vagy itt?Tudod milyen szörnyű volt nélküled?-tettem fel az újabb kérdéseket.

-Mert,csak most van rám szükséged.Azért jöttem,hogy figyelmeztesselek.-mondta nyugodt hangnemben.

-Mi az,hogy csak most van rád szükségem!?Akkor talán nem volt,amikor az árvaházban folyton bántottak!?És miért kell figyelmeztetni?-kérdeztem üvöltve.-Anya,nagyon hiányoztál!-magamhoz öleltem,a vállára hajtottam a fejem és sírni kezdtem.

-Bella,kérlek ne csináld ezt.Te is hiányoztál nekem és nagyon szeretlek.De,ebből a házból minél előbb el kell menned.Minden kapcsolatodat meg szakítanod Harryvel.Ő rossz ember.Itt nem vagy biztonságban.

-Mi?Ezt hogy érted?-kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

-Most mennem kell.-engedett ki karjai közül.-Jön Harry!-suttogta,majd egy másodperc alatt eltűnt.

Pont ekkor kinyílt az ajtó.Hazza lépett be,fülig érő szájjal.

-Szia!-köszönte vidáman.-Leugrottam a boltba reggeliért.-jelentette ki büszkén.Általában mindig engem küld le.

-Most megyek felöltözni.-mondtam,majd felstartoltam a szobámba.Nem igazán tudtam feldolgozni anyám szavait.

-Itt valami nem stimmel.-mondtam magamban,miközben felkaptam a pólóm.-Nabel,ő biztosan segít majd.-suttogtam és elővettem a telefonomat.Megkerestem a névjegyzékemben a nevét és elküldtem neki egy üzenetet

Kettőkor a parkban?  Bella, xx

Elsüllyesztettem a zsebembe a készüléket és már csak a válaszra vártam.Gyors léptekkel mentem le a lépcsőn,de az utolsó pár foknál megtorpantam egy pillanatra.

-Most azonnal elviszem a lányt!Ha eddig nem viselted a gondját,most sem fogod!!-hallatszott ki egy nő kiáltása Harryhez.

-De én nem hagyom,hogy elvidd!Ő az enyém!Gemma,kérlek.-hallottam meg rekedtes hangját.Halkan lejjebb lépkedtem és kidugtam a fal mögül a fejemet.Egy szőkés barna hajú nővel veszekedtek.Az arcvonásaik nagyon hasonlítottak egymásra.

-Harold Edward Styles,tudom,hogy van valami hátsó szándékod!-ordította a nő,minden bizonnyal Gemma,majd becsapta maga után az ajtót.Harry a tarkóját vakarva leült a kanapéra.Kiléptem a fal mögül,majd egy kérdő pillantást vetettem rá.

-Mi volt ez Harry?Miért akarnak innen elvinni?Mi történt?-kérdeztem könnyes szemekkel.Igazából nem hagytam,hogy választ adjon.Kirohantam a házból és a park felé vettem az irányt.Úgy éreztem,hogy ki kell szellőztetnem a fejem.Kellemes napsütéses őszi délután volt.Ahogy sétálgattam a járdán,cipőm orrával a kavicsokat rugdaltam.Nem értettem az egészet.Kettő óra volt ezért egy padnál megvártam Nabel-t.Kis idő után ott is volt.

-Szia.-köszöntött egy baráti öleléssel.

-Szia.-köszöntem halkan.

-Miért hívtál?-kérdezte miközben felült egy pad tetejére.Egy időre elcsendesedtem,meggondoltam magam.Mégsem akartam neki mindezt elmondani,ezt úgy sem értené.

-Szakítottunk Nathe-el.-mondta azt,ami akkor a legkevésbé érdekelt.

-Sajnálom.-válaszolta egyszerűen.Egy jó ideig elgondolkozva ültem,teljesen elmerültem a gondolataimban.

-Bella,minden rendben?-kérdezte aggódva

-Igen-hazudtam.Semmi sem volt rendben,de mindezt magamban tartottam.Szörnyen éreztem magam,mintha az egész világ ellenem lett volna.Senkiben sem bízhattam meg.Kellett nekem megszökni az árvaházból.

Mikor kezdett sötétedni mindketten elindultunk haza,de én nem akartam hazamenni.Én azt a helyet mindennek hívhatom,csak otthonnak nem.

6.rész

kedves olvasóim!

Örömmel jelentem be,hogy folytatom a blogot.Rájöttem,hogy nem számít hány olvasóm van én így is imádok írni.Amúgy sajnálom,hogy ilyen sokára hoztam a részt,de nem volt rá időm.Tudjátok,csak a szokásos:Suli!
Ezentúl csak hétvégén tudok új részt hozni.Ne haragudjatok.
Egyébként köszönöm a sok-sok szép kommentet és üzenetet amiket tőletek kaptam,nagyon jól estek.Most közlöm veletek,hogy ezzel a résszel,amit most alkottam NEM vagyok megelégedve!De nem is untatlak tovább titeket itt van a 6. rész.

***

...Továbbra is felettem támaszkodott.Ilyennek még sohasem láttam.Ijesztő volt.Egy teljesen új arcát mutatta meg nekem.Az egész teste remegett,akárcsak az enyém.A különbség csupán csak az volt,hogy ő a dühtől remegett én pedig a félelemtől.Látszott rajta,hogy nem akarta elmondani,vagy legalábbis nem így.Nem értettem,nem tudtam feldolgozni,amit nekem mondott.Hogy az én apám?Nem!Az nem lehet!Anya nem tett volna ilyet,ő nem!A szemembe könnyek szöktek amiket idővel útnak eresztettem.Már csak homályosan láttam Harry arcát.

-Ezt mikor akartátok közölni velem?-kérdeztem remegő ajkakkal.

-Soha.-felelte lehajtott fejjel,majd kezeit elemelte mellőlem.Fejét megemelte és sóhajtott egyet.-Sajnálom.

Még mindig a falnak dőlve álltam.Lassan lecsúsztam ülőhelyzetbe aztán az előttem álló magas férfire pillantottam tágra nyílt szemekkel.

-Legalább örültél,hogy van egy lányod?

-Utáltalak,a lehető legjobban.Utáltam azzal a tudattal élni,hogy van egy gyerekem.-válaszolta szipogva,majd helyet foglalt mellettem a földön.

-Olyan boldog család voltatok és éreztem,hogy mindent tönkre teszek.Bűntudatom volt.Amikor idejöttél előjöttek a régi emlékek.Még most is látlak magam előtt,amint a kedvenc babáddal játszol.Teljesen más voltál.A sors akarta így,hogy egymásra találjunk.Az én feladatom lett volna,hogy felneveljelek,de az egyszerűbb utat választottam.De most kezdelek megkedvelni.Be kell vallanom,hogy kicsit hasonlítasz rám.Te egy darabka vagy az életemből,ami eddig hiányzott.Amióta itt vagy sokkal boldogabbnak és kevésbé magányosnak érzem magam.Igen,talán túlságosan is féltelek,de csak most kaptalak vissza.-rám nézett.A szeme vörös volt a sírástól,mégis mosolygott.Válaszként én is apró mosolyra húztam a szám.Hosszasan megöleltük egymást.Most már tudtam,hogy nem vagyok egyedül,hanem van mellettem valaki és ez a valaki nem más,mint az apukám,akit szeretek.

-Végre van családom!-suttogtam fülébe.Egyre jobban szorított,göndör fürtjei csikizték az orromat,de nem zavart,csak mosolyogni tudtam rajta.Varázslatos érzés,hogy valaki szeret.Ilyenben még nem igazán volt részem.Hiszen ki szeretne egy ilyen magamfajta lányt?A legjobb dolog ami valaha történt velem az az,hogy rátaláltam az apámra,teljesen véletlenül.Velem több mint tíz éven át nem törődött senki.
-Na de mára elég,irány az ágy kislány!-engedett el Harry.
-Igen is,Uram!-nevettem el magam,majd szófogadóan felballagtam a szobámba.

***

Nem tudtam elaludni,csak forgolódtam.Gondolkoztam,méghozzá a családomon.Tényleg ő lenne az apám?Eddig bele voltam zúgva.Ez gáz!-ahogy Nabel mondaná.

-Basszus!-ültem fel hirtelen az ágyamon.Nathe.Teljesen megfeledkeztem róla.Szörnyű barátnő vagyok,azt hiszem.Még nem hivatalos.Az éjjeli szekrényemen heverő telefonomért nyúltam.A billentyűzár feloldása után,több mint 10 üzenettel találtam szembe magam.Gyorsan megnyitottam az utolsót.

Vége!  Nathe, xx

A kezemet a szám elé kaptam.A szemem megtelt könnyekkel.Szörnyen éreztem magam,de már nem tehettem semmit.Egy nagyot sóhajtottam és félve,de hívni kezdtem.

Kicsöng,kicsöng,kicsöng.Rettenetes ez a várakozás.Ideges voltam,a lehető legjobban.

-Igen?-hallottam meg hosszas várakozás után egy álmos,fáradt hangot.

-Nathe!Én vagyok az,Bella!-szóltam bele a készülékbe.

Nem jött válasz,csalódottan emeltem el a fülemtől a telefont.A kijelzőre vetettem egy gyors pillantást.Kinyomta,de megérdemeltem.Nem csodáltam volna ha ezentúl szóba sem áll velem.Bűntudatom volt,nem is kicsit.Így már végképp nem tudtam elaludni.Belebújtam a rózsaszín nyuszis mamuszomba és kicsoszogtam a szobámból.Egészen Harry hálójáig mentem.A fülemet az ajtóra tapasztottam.Horkolt,már onnan lehetett hallani.A helyzeten ismét csak mosolyogni tudtam,aranyos volt.Kezemet a kilincsre helyeztem,majd lassan benyitottam.Az ajtó nyikorgásának zajára felemelte fejét.Göndör fürtjei az arcába lógtak itt-ott,amit kezével próbált eltűrni.Egészen az ágya végéig vonszoltam magam.

-Nem tudok aludni.-suttogtam lebiggyesztett ajkakkal,akár csak egy kisgyermek.

Ő aranyosan elnevette magát,aztán a mellette lévő helyre mutatott.Önelégült vigyorral a képemen bújtam be az ágyába.Harry folytatta az alvást,míg én csak a plafont bámultam.Gondoltam egyet,majd óvatosan hozzábújtam..Furcsa,de különösen megnyugtató volt.Pár perc múlva én is mély álomba szenderültem.Csak ketten voltunk,szorosan egymás,mellett.Szeretem őt,de ez mégis más.És ez az érzés nekem tetszik...