8.rész

Sziasztok!

Meghoztam az új részt,amit már annyira vártatok.

Talán ez lett az eddigi legrosszabb,amit kreáltam

Sőt,talán még a legrövidebb is,amit nagyon sajnálok.

Megígérem,hogy őszi szünetben megpróbálok 

több és hosszabb részeket hozni.
sok puszi:Bridzs, xx

Reggel 7 volt,mikor már teljesen befejeztem a pakolást.Harry már a odalenn várt.Kezemet a kilincsre helyeztem,de mielőtt kinyitottam az ajtót,visszanéztem rá egy pillanatra.Csak mereven bámult maga elé.Nem köszöntünk el egymástól,ő ahhoz túlságosan is dühös volt rám.Aztán elhagytam a házat,örökre.Bőröndömet magam után húzva sétáltam az autóhoz,melyben Gemma ült,az én nagynéném.Segített bepakolni a csomagjaimat,majd beszálltunk a járműbe.Lassacskán elindultunk.Amíg lehetett,figyeltem a házat,amit az esőcseppek egy idő után elhomályosítottak.

Úgy döntöttem Gemmával fogok élni.Azt gondoltam,hogy vele jobb lesz nekem.Talán egy új életet kezdhetek.Nem ér több csalódás és boldog lehetek.Kaptam egy második esélyt,ami egyben az utolsó is.Harry most haragszik rám,mert szerinte cserben hagytam.Pedig nem.Ő hagyott cserben engem,mikor még kicsi voltam.


Gondolkodásmenetemet a hirtelen lefékező autó szakította meg.
-Megérkeztünk.-jelentette ki fülig érő szájjal Gemma.Kinéztem az ablakon.Egy hatalmas kertes házzal találtam szemben magam.Gyönyörű volt.Persze belülről sem volt semmi.Mindenhol fehér bútorok,tágas nappali,étkező és az óriási szobák.Csak azt nem értem,hogy hogyan tud valaki egy ilyen helyen egyedül élni.
Én is kaptam egy saját szobát.Már majdnem minden cuccomat kipakoltam,amikor a bőröndöm alján megtaláltam Harry papírrepülős nyakláncát,amit annyira szeretett.
Ez meg hogy került ide?-tettem fel magamban a kérdést.Ahogy a csillogó ékszerre néztem,mintha valami megbabonázott volna.Minden gondolkodás nélkül a nyakamba helyeztem.Olyan felemelő érzés volt az egész.Harry még csak azt sem hagyta,hogy megérintsem.
-Na hogy haladsz a pakolással?-nyitott be hirtelen a szobába Gemma.A tekintete a nyakláncra szegeződött.Szeme felcsillant.
-Azt most azonnal vedd le!-utasított.Furcsa érzés töltött el,én nem akartam levenni.Mintha valami belső hang csak azt suttogná,hogy:"Kell neked az a nyaklánc!"
-De én nem akarom.-válaszoltam a kis hangnak megfelelően.Gemma gyors léptekkel odajött hozzám,és kitépte nyakamból.Minden más lett.Máshogy éreztem magam.Mintha enyhe hipnózisban részesültem volna.Gemma egy gyors mozdulattal kinyitotta az ablakot,és kihajította a láncot.
-Hogy került hozzád?-kérdezte felhúzott szemöldökkel.
-Nem tudom,egyszer csak itt volt.-válaszoltam egyszerűen.Nem értettem,hogy miért kell ennyire kiakadni.
-Miért dobtad ki?-kérdeztem értetlenül.Látszott rajta,hogy kellemetlenül érzi magát.Elgondolkodva állt előttem.
-Ülj le...-utasított kis idő után egy nagy sóhajtást mellékelve.Engedelmeskedve helyet foglaltam,majd ő is így tett.
-Az öcsém,Harry.Amikor születtél körülbelül akkor vette meg a nyakláncot,de bár ne tette volna.Rossz hatással volt rá.Azelőtt mindig vidám volt és nyitott.Attól a naptól fogva pedig,csendes,dühös elzárkózott alakká vált.Talán miattad lett egy kicsit más,de még ez sem az igazi Harry.Ezért is akartam,hogy minél hamarabb távozz onnan.Bármi bajod történhet a közelében.Sok hülyeséget csinált.Nem egy embernek keserítette meg az életét,köztünk a szüleidnek is,mert Harry volt a baleset okozója,ő akarta,hogy ne legyenek többé.Ő okozott oly sok embernek fájdalmat e miatt,és köztük neked is...Sajnálom Bella.