11.rész

Kedves olvasóim!

Az első amit mondani akarok,hogy lépjetek be a blog facebookos csoportjába,amit ide kattintva érhettek el.Másodszor,nagyon köszönöm  kommenteket a 22 feliratkozót és a 3500 oldalmegjelenítést!*-*Imádlak titeket!Harmadszor,most nagyon nem voltam formában ezért nézzétek el,hogy ez a rész valami katasztrófa lett.

Puszi: Brigi ,Xx

Nathan szemszöge

Szörnyű fejfájás,és valami rettentő büdös,erre ébredtem.Csak később eszméltem fel;egy kórházban vagyok.A szememet nehézkesen nyitottam ki,elég homályosan láttam,de arra rájöttem,hogy valaki áll az ágyam előtt.De mi történt?És ki ez a személy az ágyam előtt?Minden olyan homályos...

Később kitisztult a látásom.A titokzatos idegen,aki csak úgy megjegyzem észbontóan néz ki,kirohant és kiabált.Mi ütött belé?-merült fel bennem a kérdés.Aztán jött egy nővér,aki csodálkozva mért végig.A szőke hajú idegen sírt,de még is mosolygott.Egyáltalán nem értettem a helyzetet,és egyre kíváncsibbá váltam.
-Nathan!Rettentően hiányoztál..és és én sajnálom!-tört ki belőle hirtelen.-Amióta megtudtam a hírt,két hete,azóta minden nap itt vagyok veled!-mondta utólag.Nem tudtam válaszolni,hisz nem is ismerem.
Ki vagy te?-tettem fel a kérdést hosszú várakozás után.A lány teljesen elsápadt,és kétségbeesett arccal nézett rám.

-Én vagyok az,Bella!A volt barátnőd.-mondta,az utolsó mondatot kicsit halkabban.

Ez a név..ismerős,és ha meghallom belülről valami felettébb "jót" érzek,mintha már nagyon rég ismerném,de mégsem.

-Sajnálom,de én nem ismerlek.-mondtam
Amikor a lány újra megszólalt volna anyám lépett be a szobába.
-Bella,most beszéltem a főorvossal,Nathan-nek emlékezetkiesése van,most menj ki,kérlek!-utasította.
Kicsit megnyugodtam,hogy kiment.Anyámra mosolyogtam,aki ezt viszonozta és odajött hozzám.
-Nathan,kicsim!Annyira hiányoztál!-ölelt szorosan magához.

Hiányoztam?Mi történt?Meddig nem ébredtem fel?

-Mi történt?-kérdeztem.

Anyám nyelt egy nagyot,majd rám szegezte tekintetét.Sajnálkozva mért végig.Megijesztett.
-Autóbalesetet szenvedtünk...két hónapja,majdnem három.Te azóta kómában voltál.-mondta lehajtott fejjel.Mondandója közben nem mert a szemembe nézni,talán félt?Igaz,lesokkolt a hír,erre pont nem számítottam,normális választ sem tudtam adni.Csak bámultam magam elé...
-Anya,most kimennél?-kérdeztem végül.
-Persze,pihenj csak.-válaszolta,egy mű mosolyt mellékelve,majd lassan megindult az ajtó felé.

-Várj!Kérdezhetek még valamit?

-Nyugodtan.-fordult vissza.Megköszörültem a torkom,majd feltettem,a számomra igen fontos kérdést:

-Ki ez a Bella?

Anyám elmosolyodott,és ez végre egy őszinte mosoly volt.Visszasétált mellém,majd megfogta a kezem.

-Bella egy csodálatos lány,ő különleges,nem mint a többi,talán pont ezért kedvelted meg ennyire.Nem mindennapi élete van,szegénynek.Megszökött egy árvaházból,és nagy szerencséje volt,mert pont Harryhez került.Nagyon megkedvelték egymást,de nem mondom,hogy nem voltak viták,mert idővel kiderült,hogy Harry Bella apja.Aztán Bella egy időre odaköltözött nagynénjéhez,Gemmához,valamikor ekkor volt a balesetünk is.És most itt van,újra,és csak miattad jött,mert teljes szívéből szeret.Most már érted?

Tágra nyílt szemekkel hallgattam anyámat.Szörnyen éreztem magam,mert nem emlékeztem rá.Sajnálom Bellát,nem is kicsit,de nem tehetek semmit.

Bella szemszöge

Egyáltalán nem örültem,amikor meg tudtam,hogy Nathan nem emlékszik rám,sőt..legbelül teljesen összetörtem.Talán soha nem fogja tudni ki vagyok?Annak viszont örültem,hogy Gemma és Harry kibékültek.Az elmúlt két hétben abból állt a napom,hogy bejárok a kórházba.Csak hozzá,senki máshoz!

A kórház előtti parkban (nem mondanám igazi parknak,mert sokkal kisebb volt.Igazából csak pár fa volt ott egy-két paddal,de meg kell hagyni,igazán szép mert középen egy szökőkút is van) unottan ültem egy padon.Teljesen elmerültem a gondolataimban,kizártam a külvilágot.Arra figyeltem fel,hogy valaki óvatosan hozzáér a vállamhoz.Ijedtemen megugrottam,de amikor hátrapillantottam és láttam,hogy Nabel áll mögöttem,teljesen megnyugodtam.Megkerülte a padot majd leült mellém.
-Nathan-nél voltam.-mondta halkan.

Nem válaszoltam,csak bólogattam.Féltem,hogy elkap a sírás.

-Már jobban van,holnap hazamehet.-folytatta.
-Az jó.-nyögtem

-Bella,előbb utóbb biztosan visszajön az emlékezete,kérlek nyugodj meg!

-Jó,de tudod milyen rossz most nekem!?Visszajöttem,mindent rendbe akartam hozni,és most!?Mi tévő legyek?-mondtam minden dühömet kiadva.Nem pont így terveztem,nem akartam így ráförmedni Nabel-re.Ő nem ezt érdemli.

-Ne haragudj,nem téged akarlak bántani,te nem tehetsz semmiről.De most magamra hagynál egy kis időre?-kérdeztem

-Persze,semmi baj.De vigyázz magadra,ne csinálj semmi baromságot!-mondta,majd magához ölelt.

Nem is tudom mit csinálnék Nabel nélkül.Ha ő nem lenne...ki tudja miket csináltam volna?Ő egy csodálatos barátnő,mindig meg tud vigasztalni és mindig erőt ad.Köszönöm Nabel Horan!

(Komizzatok, xX )