6.rész

kedves olvasóim!

Örömmel jelentem be,hogy folytatom a blogot.Rájöttem,hogy nem számít hány olvasóm van én így is imádok írni.Amúgy sajnálom,hogy ilyen sokára hoztam a részt,de nem volt rá időm.Tudjátok,csak a szokásos:Suli!
Ezentúl csak hétvégén tudok új részt hozni.Ne haragudjatok.
Egyébként köszönöm a sok-sok szép kommentet és üzenetet amiket tőletek kaptam,nagyon jól estek.Most közlöm veletek,hogy ezzel a résszel,amit most alkottam NEM vagyok megelégedve!De nem is untatlak tovább titeket itt van a 6. rész.

***

...Továbbra is felettem támaszkodott.Ilyennek még sohasem láttam.Ijesztő volt.Egy teljesen új arcát mutatta meg nekem.Az egész teste remegett,akárcsak az enyém.A különbség csupán csak az volt,hogy ő a dühtől remegett én pedig a félelemtől.Látszott rajta,hogy nem akarta elmondani,vagy legalábbis nem így.Nem értettem,nem tudtam feldolgozni,amit nekem mondott.Hogy az én apám?Nem!Az nem lehet!Anya nem tett volna ilyet,ő nem!A szemembe könnyek szöktek amiket idővel útnak eresztettem.Már csak homályosan láttam Harry arcát.

-Ezt mikor akartátok közölni velem?-kérdeztem remegő ajkakkal.

-Soha.-felelte lehajtott fejjel,majd kezeit elemelte mellőlem.Fejét megemelte és sóhajtott egyet.-Sajnálom.

Még mindig a falnak dőlve álltam.Lassan lecsúsztam ülőhelyzetbe aztán az előttem álló magas férfire pillantottam tágra nyílt szemekkel.

-Legalább örültél,hogy van egy lányod?

-Utáltalak,a lehető legjobban.Utáltam azzal a tudattal élni,hogy van egy gyerekem.-válaszolta szipogva,majd helyet foglalt mellettem a földön.

-Olyan boldog család voltatok és éreztem,hogy mindent tönkre teszek.Bűntudatom volt.Amikor idejöttél előjöttek a régi emlékek.Még most is látlak magam előtt,amint a kedvenc babáddal játszol.Teljesen más voltál.A sors akarta így,hogy egymásra találjunk.Az én feladatom lett volna,hogy felneveljelek,de az egyszerűbb utat választottam.De most kezdelek megkedvelni.Be kell vallanom,hogy kicsit hasonlítasz rám.Te egy darabka vagy az életemből,ami eddig hiányzott.Amióta itt vagy sokkal boldogabbnak és kevésbé magányosnak érzem magam.Igen,talán túlságosan is féltelek,de csak most kaptalak vissza.-rám nézett.A szeme vörös volt a sírástól,mégis mosolygott.Válaszként én is apró mosolyra húztam a szám.Hosszasan megöleltük egymást.Most már tudtam,hogy nem vagyok egyedül,hanem van mellettem valaki és ez a valaki nem más,mint az apukám,akit szeretek.

-Végre van családom!-suttogtam fülébe.Egyre jobban szorított,göndör fürtjei csikizték az orromat,de nem zavart,csak mosolyogni tudtam rajta.Varázslatos érzés,hogy valaki szeret.Ilyenben még nem igazán volt részem.Hiszen ki szeretne egy ilyen magamfajta lányt?A legjobb dolog ami valaha történt velem az az,hogy rátaláltam az apámra,teljesen véletlenül.Velem több mint tíz éven át nem törődött senki.
-Na de mára elég,irány az ágy kislány!-engedett el Harry.
-Igen is,Uram!-nevettem el magam,majd szófogadóan felballagtam a szobámba.

***

Nem tudtam elaludni,csak forgolódtam.Gondolkoztam,méghozzá a családomon.Tényleg ő lenne az apám?Eddig bele voltam zúgva.Ez gáz!-ahogy Nabel mondaná.

-Basszus!-ültem fel hirtelen az ágyamon.Nathe.Teljesen megfeledkeztem róla.Szörnyű barátnő vagyok,azt hiszem.Még nem hivatalos.Az éjjeli szekrényemen heverő telefonomért nyúltam.A billentyűzár feloldása után,több mint 10 üzenettel találtam szembe magam.Gyorsan megnyitottam az utolsót.

Vége!  Nathe, xx

A kezemet a szám elé kaptam.A szemem megtelt könnyekkel.Szörnyen éreztem magam,de már nem tehettem semmit.Egy nagyot sóhajtottam és félve,de hívni kezdtem.

Kicsöng,kicsöng,kicsöng.Rettenetes ez a várakozás.Ideges voltam,a lehető legjobban.

-Igen?-hallottam meg hosszas várakozás után egy álmos,fáradt hangot.

-Nathe!Én vagyok az,Bella!-szóltam bele a készülékbe.

Nem jött válasz,csalódottan emeltem el a fülemtől a telefont.A kijelzőre vetettem egy gyors pillantást.Kinyomta,de megérdemeltem.Nem csodáltam volna ha ezentúl szóba sem áll velem.Bűntudatom volt,nem is kicsit.Így már végképp nem tudtam elaludni.Belebújtam a rózsaszín nyuszis mamuszomba és kicsoszogtam a szobámból.Egészen Harry hálójáig mentem.A fülemet az ajtóra tapasztottam.Horkolt,már onnan lehetett hallani.A helyzeten ismét csak mosolyogni tudtam,aranyos volt.Kezemet a kilincsre helyeztem,majd lassan benyitottam.Az ajtó nyikorgásának zajára felemelte fejét.Göndör fürtjei az arcába lógtak itt-ott,amit kezével próbált eltűrni.Egészen az ágya végéig vonszoltam magam.

-Nem tudok aludni.-suttogtam lebiggyesztett ajkakkal,akár csak egy kisgyermek.

Ő aranyosan elnevette magát,aztán a mellette lévő helyre mutatott.Önelégült vigyorral a képemen bújtam be az ágyába.Harry folytatta az alvást,míg én csak a plafont bámultam.Gondoltam egyet,majd óvatosan hozzábújtam..Furcsa,de különösen megnyugtató volt.Pár perc múlva én is mély álomba szenderültem.Csak ketten voltunk,szorosan egymás,mellett.Szeretem őt,de ez mégis más.És ez az érzés nekem tetszik...