8.rész

Sziasztok!

Meghoztam az új részt,amit már annyira vártatok.

Talán ez lett az eddigi legrosszabb,amit kreáltam

Sőt,talán még a legrövidebb is,amit nagyon sajnálok.

Megígérem,hogy őszi szünetben megpróbálok 

több és hosszabb részeket hozni.
sok puszi:Bridzs, xx

Reggel 7 volt,mikor már teljesen befejeztem a pakolást.Harry már a odalenn várt.Kezemet a kilincsre helyeztem,de mielőtt kinyitottam az ajtót,visszanéztem rá egy pillanatra.Csak mereven bámult maga elé.Nem köszöntünk el egymástól,ő ahhoz túlságosan is dühös volt rám.Aztán elhagytam a házat,örökre.Bőröndömet magam után húzva sétáltam az autóhoz,melyben Gemma ült,az én nagynéném.Segített bepakolni a csomagjaimat,majd beszálltunk a járműbe.Lassacskán elindultunk.Amíg lehetett,figyeltem a házat,amit az esőcseppek egy idő után elhomályosítottak.

Úgy döntöttem Gemmával fogok élni.Azt gondoltam,hogy vele jobb lesz nekem.Talán egy új életet kezdhetek.Nem ér több csalódás és boldog lehetek.Kaptam egy második esélyt,ami egyben az utolsó is.Harry most haragszik rám,mert szerinte cserben hagytam.Pedig nem.Ő hagyott cserben engem,mikor még kicsi voltam.


Gondolkodásmenetemet a hirtelen lefékező autó szakította meg.
-Megérkeztünk.-jelentette ki fülig érő szájjal Gemma.Kinéztem az ablakon.Egy hatalmas kertes házzal találtam szemben magam.Gyönyörű volt.Persze belülről sem volt semmi.Mindenhol fehér bútorok,tágas nappali,étkező és az óriási szobák.Csak azt nem értem,hogy hogyan tud valaki egy ilyen helyen egyedül élni.
Én is kaptam egy saját szobát.Már majdnem minden cuccomat kipakoltam,amikor a bőröndöm alján megtaláltam Harry papírrepülős nyakláncát,amit annyira szeretett.
Ez meg hogy került ide?-tettem fel magamban a kérdést.Ahogy a csillogó ékszerre néztem,mintha valami megbabonázott volna.Minden gondolkodás nélkül a nyakamba helyeztem.Olyan felemelő érzés volt az egész.Harry még csak azt sem hagyta,hogy megérintsem.
-Na hogy haladsz a pakolással?-nyitott be hirtelen a szobába Gemma.A tekintete a nyakláncra szegeződött.Szeme felcsillant.
-Azt most azonnal vedd le!-utasított.Furcsa érzés töltött el,én nem akartam levenni.Mintha valami belső hang csak azt suttogná,hogy:"Kell neked az a nyaklánc!"
-De én nem akarom.-válaszoltam a kis hangnak megfelelően.Gemma gyors léptekkel odajött hozzám,és kitépte nyakamból.Minden más lett.Máshogy éreztem magam.Mintha enyhe hipnózisban részesültem volna.Gemma egy gyors mozdulattal kinyitotta az ablakot,és kihajította a láncot.
-Hogy került hozzád?-kérdezte felhúzott szemöldökkel.
-Nem tudom,egyszer csak itt volt.-válaszoltam egyszerűen.Nem értettem,hogy miért kell ennyire kiakadni.
-Miért dobtad ki?-kérdeztem értetlenül.Látszott rajta,hogy kellemetlenül érzi magát.Elgondolkodva állt előttem.
-Ülj le...-utasított kis idő után egy nagy sóhajtást mellékelve.Engedelmeskedve helyet foglaltam,majd ő is így tett.
-Az öcsém,Harry.Amikor születtél körülbelül akkor vette meg a nyakláncot,de bár ne tette volna.Rossz hatással volt rá.Azelőtt mindig vidám volt és nyitott.Attól a naptól fogva pedig,csendes,dühös elzárkózott alakká vált.Talán miattad lett egy kicsit más,de még ez sem az igazi Harry.Ezért is akartam,hogy minél hamarabb távozz onnan.Bármi bajod történhet a közelében.Sok hülyeséget csinált.Nem egy embernek keserítette meg az életét,köztünk a szüleidnek is,mert Harry volt a baleset okozója,ő akarta,hogy ne legyenek többé.Ő okozott oly sok embernek fájdalmat e miatt,és köztük neked is...Sajnálom Bella.

7.rész-Angel

kedves olvasóim!

Ma reggel,amikor felnéztem a blogra és megláttam a 12 feliratkozót,nagyon örültem.Olyan jó érzés látni,hogy vannak,akiknek tetszik amit írok.Nagyon köszönöm a kedves kommenteket és a pipákat.Remélem továbbra is ilyen aktívak lesztek.Puszi mindenkinek, xx

***

...Felébredtem.Minden olyan furcsa volt.Felültem az ágyon és körülnéztem.Harry sehol.Hirtelen valami bevilágította az egész szobát.Szememet kezemmel próbáltam eltakarni kisebb-nagyobb sikerrel.Mikor már kezdtem megszokni a nagy világosságot,hunyorogva magam elé néztem.Egy nő alak két szárnnyal,egy angyal.Arcát nem láttam,csak közeledett felém.Egy idő után,eltűnt a vakító fény.A nő mereven bámult,nagyon féltem,teljesen ledermedtem.Gyönyörű volt,de mégis ijesztő.Ismerős volt,talán túlságosan is.

-A-anya?-kérdeztem dadogva.Halványan elmosolyodott,majd kezét végig simította az arcomon.

-Kicsim,hát tényleg te vagy az?-kérdezte könnyes szemekkel.Kezét megfogta és bólintottam.Édesen csengő hangjától,teljesen megnyugodtam.Rájöttem,hogy nincs mitől félni.

-De mit keresel itt?-ráztam meg egy pillanatra a fejem.-És miért csak most vagy itt?Tudod milyen szörnyű volt nélküled?-tettem fel az újabb kérdéseket.

-Mert,csak most van rám szükséged.Azért jöttem,hogy figyelmeztesselek.-mondta nyugodt hangnemben.

-Mi az,hogy csak most van rád szükségem!?Akkor talán nem volt,amikor az árvaházban folyton bántottak!?És miért kell figyelmeztetni?-kérdeztem üvöltve.-Anya,nagyon hiányoztál!-magamhoz öleltem,a vállára hajtottam a fejem és sírni kezdtem.

-Bella,kérlek ne csináld ezt.Te is hiányoztál nekem és nagyon szeretlek.De,ebből a házból minél előbb el kell menned.Minden kapcsolatodat meg szakítanod Harryvel.Ő rossz ember.Itt nem vagy biztonságban.

-Mi?Ezt hogy érted?-kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

-Most mennem kell.-engedett ki karjai közül.-Jön Harry!-suttogta,majd egy másodperc alatt eltűnt.

Pont ekkor kinyílt az ajtó.Hazza lépett be,fülig érő szájjal.

-Szia!-köszönte vidáman.-Leugrottam a boltba reggeliért.-jelentette ki büszkén.Általában mindig engem küld le.

-Most megyek felöltözni.-mondtam,majd felstartoltam a szobámba.Nem igazán tudtam feldolgozni anyám szavait.

-Itt valami nem stimmel.-mondtam magamban,miközben felkaptam a pólóm.-Nabel,ő biztosan segít majd.-suttogtam és elővettem a telefonomat.Megkerestem a névjegyzékemben a nevét és elküldtem neki egy üzenetet

Kettőkor a parkban?  Bella, xx

Elsüllyesztettem a zsebembe a készüléket és már csak a válaszra vártam.Gyors léptekkel mentem le a lépcsőn,de az utolsó pár foknál megtorpantam egy pillanatra.

-Most azonnal elviszem a lányt!Ha eddig nem viselted a gondját,most sem fogod!!-hallatszott ki egy nő kiáltása Harryhez.

-De én nem hagyom,hogy elvidd!Ő az enyém!Gemma,kérlek.-hallottam meg rekedtes hangját.Halkan lejjebb lépkedtem és kidugtam a fal mögül a fejemet.Egy szőkés barna hajú nővel veszekedtek.Az arcvonásaik nagyon hasonlítottak egymásra.

-Harold Edward Styles,tudom,hogy van valami hátsó szándékod!-ordította a nő,minden bizonnyal Gemma,majd becsapta maga után az ajtót.Harry a tarkóját vakarva leült a kanapéra.Kiléptem a fal mögül,majd egy kérdő pillantást vetettem rá.

-Mi volt ez Harry?Miért akarnak innen elvinni?Mi történt?-kérdeztem könnyes szemekkel.Igazából nem hagytam,hogy választ adjon.Kirohantam a házból és a park felé vettem az irányt.Úgy éreztem,hogy ki kell szellőztetnem a fejem.Kellemes napsütéses őszi délután volt.Ahogy sétálgattam a járdán,cipőm orrával a kavicsokat rugdaltam.Nem értettem az egészet.Kettő óra volt ezért egy padnál megvártam Nabel-t.Kis idő után ott is volt.

-Szia.-köszöntött egy baráti öleléssel.

-Szia.-köszöntem halkan.

-Miért hívtál?-kérdezte miközben felült egy pad tetejére.Egy időre elcsendesedtem,meggondoltam magam.Mégsem akartam neki mindezt elmondani,ezt úgy sem értené.

-Szakítottunk Nathe-el.-mondta azt,ami akkor a legkevésbé érdekelt.

-Sajnálom.-válaszolta egyszerűen.Egy jó ideig elgondolkozva ültem,teljesen elmerültem a gondolataimban.

-Bella,minden rendben?-kérdezte aggódva

-Igen-hazudtam.Semmi sem volt rendben,de mindezt magamban tartottam.Szörnyen éreztem magam,mintha az egész világ ellenem lett volna.Senkiben sem bízhattam meg.Kellett nekem megszökni az árvaházból.

Mikor kezdett sötétedni mindketten elindultunk haza,de én nem akartam hazamenni.Én azt a helyet mindennek hívhatom,csak otthonnak nem.

6.rész

kedves olvasóim!

Örömmel jelentem be,hogy folytatom a blogot.Rájöttem,hogy nem számít hány olvasóm van én így is imádok írni.Amúgy sajnálom,hogy ilyen sokára hoztam a részt,de nem volt rá időm.Tudjátok,csak a szokásos:Suli!
Ezentúl csak hétvégén tudok új részt hozni.Ne haragudjatok.
Egyébként köszönöm a sok-sok szép kommentet és üzenetet amiket tőletek kaptam,nagyon jól estek.Most közlöm veletek,hogy ezzel a résszel,amit most alkottam NEM vagyok megelégedve!De nem is untatlak tovább titeket itt van a 6. rész.

***

...Továbbra is felettem támaszkodott.Ilyennek még sohasem láttam.Ijesztő volt.Egy teljesen új arcát mutatta meg nekem.Az egész teste remegett,akárcsak az enyém.A különbség csupán csak az volt,hogy ő a dühtől remegett én pedig a félelemtől.Látszott rajta,hogy nem akarta elmondani,vagy legalábbis nem így.Nem értettem,nem tudtam feldolgozni,amit nekem mondott.Hogy az én apám?Nem!Az nem lehet!Anya nem tett volna ilyet,ő nem!A szemembe könnyek szöktek amiket idővel útnak eresztettem.Már csak homályosan láttam Harry arcát.

-Ezt mikor akartátok közölni velem?-kérdeztem remegő ajkakkal.

-Soha.-felelte lehajtott fejjel,majd kezeit elemelte mellőlem.Fejét megemelte és sóhajtott egyet.-Sajnálom.

Még mindig a falnak dőlve álltam.Lassan lecsúsztam ülőhelyzetbe aztán az előttem álló magas férfire pillantottam tágra nyílt szemekkel.

-Legalább örültél,hogy van egy lányod?

-Utáltalak,a lehető legjobban.Utáltam azzal a tudattal élni,hogy van egy gyerekem.-válaszolta szipogva,majd helyet foglalt mellettem a földön.

-Olyan boldog család voltatok és éreztem,hogy mindent tönkre teszek.Bűntudatom volt.Amikor idejöttél előjöttek a régi emlékek.Még most is látlak magam előtt,amint a kedvenc babáddal játszol.Teljesen más voltál.A sors akarta így,hogy egymásra találjunk.Az én feladatom lett volna,hogy felneveljelek,de az egyszerűbb utat választottam.De most kezdelek megkedvelni.Be kell vallanom,hogy kicsit hasonlítasz rám.Te egy darabka vagy az életemből,ami eddig hiányzott.Amióta itt vagy sokkal boldogabbnak és kevésbé magányosnak érzem magam.Igen,talán túlságosan is féltelek,de csak most kaptalak vissza.-rám nézett.A szeme vörös volt a sírástól,mégis mosolygott.Válaszként én is apró mosolyra húztam a szám.Hosszasan megöleltük egymást.Most már tudtam,hogy nem vagyok egyedül,hanem van mellettem valaki és ez a valaki nem más,mint az apukám,akit szeretek.

-Végre van családom!-suttogtam fülébe.Egyre jobban szorított,göndör fürtjei csikizték az orromat,de nem zavart,csak mosolyogni tudtam rajta.Varázslatos érzés,hogy valaki szeret.Ilyenben még nem igazán volt részem.Hiszen ki szeretne egy ilyen magamfajta lányt?A legjobb dolog ami valaha történt velem az az,hogy rátaláltam az apámra,teljesen véletlenül.Velem több mint tíz éven át nem törődött senki.
-Na de mára elég,irány az ágy kislány!-engedett el Harry.
-Igen is,Uram!-nevettem el magam,majd szófogadóan felballagtam a szobámba.

***

Nem tudtam elaludni,csak forgolódtam.Gondolkoztam,méghozzá a családomon.Tényleg ő lenne az apám?Eddig bele voltam zúgva.Ez gáz!-ahogy Nabel mondaná.

-Basszus!-ültem fel hirtelen az ágyamon.Nathe.Teljesen megfeledkeztem róla.Szörnyű barátnő vagyok,azt hiszem.Még nem hivatalos.Az éjjeli szekrényemen heverő telefonomért nyúltam.A billentyűzár feloldása után,több mint 10 üzenettel találtam szembe magam.Gyorsan megnyitottam az utolsót.

Vége!  Nathe, xx

A kezemet a szám elé kaptam.A szemem megtelt könnyekkel.Szörnyen éreztem magam,de már nem tehettem semmit.Egy nagyot sóhajtottam és félve,de hívni kezdtem.

Kicsöng,kicsöng,kicsöng.Rettenetes ez a várakozás.Ideges voltam,a lehető legjobban.

-Igen?-hallottam meg hosszas várakozás után egy álmos,fáradt hangot.

-Nathe!Én vagyok az,Bella!-szóltam bele a készülékbe.

Nem jött válasz,csalódottan emeltem el a fülemtől a telefont.A kijelzőre vetettem egy gyors pillantást.Kinyomta,de megérdemeltem.Nem csodáltam volna ha ezentúl szóba sem áll velem.Bűntudatom volt,nem is kicsit.Így már végképp nem tudtam elaludni.Belebújtam a rózsaszín nyuszis mamuszomba és kicsoszogtam a szobámból.Egészen Harry hálójáig mentem.A fülemet az ajtóra tapasztottam.Horkolt,már onnan lehetett hallani.A helyzeten ismét csak mosolyogni tudtam,aranyos volt.Kezemet a kilincsre helyeztem,majd lassan benyitottam.Az ajtó nyikorgásának zajára felemelte fejét.Göndör fürtjei az arcába lógtak itt-ott,amit kezével próbált eltűrni.Egészen az ágya végéig vonszoltam magam.

-Nem tudok aludni.-suttogtam lebiggyesztett ajkakkal,akár csak egy kisgyermek.

Ő aranyosan elnevette magát,aztán a mellette lévő helyre mutatott.Önelégült vigyorral a képemen bújtam be az ágyába.Harry folytatta az alvást,míg én csak a plafont bámultam.Gondoltam egyet,majd óvatosan hozzábújtam..Furcsa,de különösen megnyugtató volt.Pár perc múlva én is mély álomba szenderültem.Csak ketten voltunk,szorosan egymás,mellett.Szeretem őt,de ez mégis más.És ez az érzés nekem tetszik...