Sorry

Sziasztok!Sajnos most nem új résszel jöttem,hanem egy bejelentéssel.
Befejeztem.Ezt így nem csinálom tovább.Ebbe már belefáradtam.Végre előálltam egy teljesen egyedi és új ötlettel.Azt hittem lesz belőle valami,de tévedtem.A kutyát sem érdekli amit én írok.Erre a történetre,tényleg nagyon odafigyeltem és rengeteg időt pazaroltam rá.Mindez hiába volt.Most már tudom,hogy rettenetesen írok,inkább maradok a jegyzetfüzetemnél.Csalódott vagyok,amennyire még soha.Túl magabiztos voltam.
A legjobban az fáj,hogy 11-12 éves kislányok blogját istenítik,pedig csak odavannak hányva a sorok és még ők hívják magukat "írónak".Ja, és a legjobbat még nem is említettem.Volt valaki,aki az egész sztorit lemásolta.Amikor az első résznél tartott én akkor voltam az 5.-nél és még én másoltam róla.Hát oké,az én kurva anyámat.
A legjobban azt az 1-2 olvasómat sajnálom na és a legjobb barátnőimet:Renit,Vanit és Bogit.Ők mindig mellettem állnak és nagyon tisztelem őket,hogy hajlandóak voltak elolvasni ezt a förtelmet,amit én itt produkáltam.Még egyszer bocsi nektek!
És hát most itt a vége,hamarabb mint gondoltam,de azért köszönök mindent.
Ezennel a blog BEFEJEZVE!

5.rész

-Bella!Bella!-szakította félbe egy rekedtes hang édes álmomat.Lassan felültem az ágyon és kinyitottam szemeimet.Először minden homályos volt,de egy idő után kitisztult a látásom.Harry,Nabel és Nathe anyja állt előttem.Mindnyájan sírtak.Nem értettem a helyzetet.És csak egy kérdésen járt az agyam:Hol van Nathen?
-Igen?-kérdeztem megszeppenve.
-Nathe...-kezdett bele Nabel.
-Hol van most?Miért nincs itt?-kérdeztem ijedten,majd felpattantam.
-Ma reggel..meghalt!-tört ki a sírás az anyjából.
-M-mi?-kérdeztem értetlenül.A szemembe könnyek szöktek.És belülről,mintha valami meghalt volna bennem.Elszállt minden erőm,elgyengültem.Nélküle nem érek semmit.Éreztem,hogy a szívem ezer darabra tört.Gyenge végtagjaim remegtek,a fejem sajgott.Ledermedve álltam ott.Teljesen egyedül éreztem magam.Nem tartott soká a boldogság,csupán két hétig és abban a kevés időben is alig lehettem mellette.Nem érdekel,hogy hogyan történt csak az,hogy meghalt.Már nem számított semmi.Legbelül ordítottam,dühös voltam.Szememet elhagyta az első könnycsepp,majd a második,harmadik és így tovább.Nabel megölelt volna,mint egy igaz barát,de én ellöktem magamtól és futni kezdtem.Nem tudtam,hogy hova és miért,de már én sem akartam élni.Csak rohantam,míg egy kis épülethez nem értem.Mit sem sejtve berohantam,de bár ne tettem volna.Az egész helységben,csak egy asztal volt pont középen,amire egy pisztoly volt lehelyezve.Túl gyorsan történt minden.Megragadtam és a fejemhez emeltem.
-Szeretlek Nathe!-suttogtam utoljára,majd meghúztam a ravaszt.
Nem éreztem semmit.Hirtelen mindent elborított a sötétség.

A földön feküdtem.Furcsa volt.Talán nem haltam meg?Ismerős illat csapta meg az orrom.Olyan "otthon" szaga volt.Félve,de kinyitottam a szemem.Az ágyam mellet feküdtem.Minden bizonnyal leestem.De hát akkor nem haltam meg,és ami még jobb,hogy Nathan sem!Óriási megnyugvást éreztem.Gyorsan talpra és szaladtam le a földszintre.
-Jó reggelt,kislány.-köszönt mosolyogva Harry,aki éppen a konyhában ügyködött.Mintha észre sem vettem volna rohantam tovább,ki a házból.Napsütéses reggel volt,talán még egy kicsit hűvös is ezért nem volt valami jó ötlet pizsamában kijönni.Felpattantam a deszkámra és hajtani kezdtem.Meg sem álltam Nathe-ék házáig.
Amikor megérkeztem az ajtóhoz siettem és kopogtam.Louis nyitott ajtót.Jó kedvvel üdvözölt,mint mindig.
-Szia.-rendeztem le gyorsan aztán bementem,szegényt majdnem fellöktem.A deszkámat ledobtam a nappaliba és gyors léptekkel közeledtem Nathan szobája felé.Kicsaptam az ajtót.Még aludt.Egyáltalán nem érdekelt és nekifutásból rávetettem magam.Tágra nyílt szemekkel riadt fel.Én csak egy megkönnyebbült mosollyal hozzá bújtam.
-Szeretlek.-mondtam halkan.Teljesen kómás volt még.Magához szorított és egy puszit nyomott a fejemre.
-Én is téged-hangzott el egy idő után válaszként.
Teljesen nyugodt voltam,elmúlt a remegés és minden egyéb fájdalmam.Mellette biztonságban érzem magam.
Amíg szorított,addig éreztem szívének minden egyes dobbanását.
-Amúgy hogy kerülsz ide?-kérdezte értetlenkedve
-Hosszú történet,de majd később elmesélem.-válaszoltam,majd kibújtam karjai közül.Nem válaszolt,csak bámult maga elé.
-M-most megyek.-távolodtam el tőle kicsit zavarodottan.
-Ma 4-kor a parkban?-mosolyodott el.
Bólintottam egyet és kiléptem a szobából.Észrevétlenül osontam ki a házból,majd deszkára pattantam és hazagurultam.

Mikor beértem az ajtón érdekes látvány fogadott.Harry állt előttem szúrós tekintettel.
-Hol voltál!?-kérdezte dühösen
-Nathe-nél.-válaszoltam egyszerűen.
-Mindig csak vele vagy,nem foglalkozol senkivel és semmivel,csak vele.Ma reggel is csak úgy elrohantál!
-Azért mert szeretem!-kiabáltam könnyes szemekkel.
-Én a helyedbe nem tenném,gyanús nekem ez a Nathan gyerek,ki tudja mikre képes.-közeledett felém.
-Utállak!!-tört ki belőlem.
-Örülj neki,hogy befogadtalak!-vágott vissza.
-Jó,akkor dobjál ki.-mondtam szinte már sírva,tudtam,hogy a jövőmmel játszok
-Csak egy nyomós ok miatt nem tettem még meg azt.-mondta kissé elhalkulva.
-Na és mi az az ok?-kérdeztem nevetve
Harry nem válaszolt csak közeledett felém.Gyönyörű szemeivel az enyémbe nézett.Ismét eltudtam volna olvadni.Egyre csak közeledett mire én hátráltam.Hirtelen a falba ütköztem,innen már nem volt visszaút.Féltem.Ő felém támaszkodott,majd beszédre nyitotta száját.
-Én vagyok az apád!-mondta elcsukló hangon..

4.rész

Éreztem,hogy már nem kell sok ahhoz,hogy kitörjön belőlem a sírás.A szemembe könnyek szöktek.Legbelül ordítottam,dühös voltam.Hazudott!Az egyetlen ember,akiben megbíztam.Csalódnom kellett.
Azt hittem,hogy teljesen egyedül maradtam,de nem!Amikor a szüleim meghaltak ő ott volt..és nem segített.
-Hagytad,hogy egy kibaszott árvaházban rohadjak meg!!-ordítottam,amivel egyszerre jött a sírás is.A levegőt egyre szaporábban szedtem az idegességtől.Minden szeretetem elszállt Harry iránt.
-Bella,kérlek!Hallgass meg!-fogta meg együtt érzően a vállamat.Leült az ágy szélére.Követtem a példáját.Ahogy a szemembe nézett,kicsit megnyugodtam,de legbelül még mindig utáltam.
-Apád az egyik legjobb barátom volt.Volt egy bandánk,a One Direction.Öten voltunk,amiből ma már csak négyen.Nem tudom,hogy mennyire emlékszel,de egy kis ideig együtt éltünk.Ebben a házban.Minden csodás volt egészen addig,amíg be nem következett a tragédia.Mindenki gyászolt és senki sem akarta a gondodat viselni.Sajnálom.-mondta,szinte már sírva
-Tudod milyen szörnyű volt ott!?-pattantam fel hirtelen.
-Csak azt akartuk,hogy neked jobb legyen.-emelte fel a hangját.
-Most hagyjál békén!-csörtettem ki a szobából megsértődötten.Meg sem álltam az emeleti szobámig,amit magamra zártam.El sem hiszem,hogy gondomat tudták volna viselni,de ők cserben hagytak.Nem volt gyerekkorom,pedig lehetett volna.Semmit érőnek érzem magam.Én már senkinek sem számítok.

Magányosan feküdtem az ágyamon.Órák óta csak gondolkodtam és sírtam.Az egészet a telefonom csörgése zavarta meg.
-Nathan.-olvastam le a nevet a kijelzőről.Gyorsan megtöröltem a szemem,a készüléket a fülemhez emeltem és remegő hangon szinte suttogva beleszóltam.
-I-igen?
-Bella?Te vagy az?-hallottam meg édesen csengő hangját a vonal másik végéről,ami be kell vallanom jól esett.
-Én vagyok.
-Mi történt?
-S-semmi.-jelentettem ki  halkan.
-Találkoznunk kell,most!-hallatszott a hangján,hogy ideges.
Nagy nehezen,de beleegyeztem.Hiányzott.A parkban találkoztunk egy nyugodt helyen.Szakadt az eső én meg csak egy vékony pólóban és cicanadrágban voltam.Lassan sétálgattam,amikor megpillantottam őt.
Teljesen el volt ázva,de még így is eszméletlenül nézett ki.Ahogy közeledtem felé,egyre hevesebben dobogott a szívem.Ilyet még nem éreztem.
-Szia.-köszöntem idegesen
-Szia.-köszönt Nathe
-Miért hívtál?-kérdeztem lényegre törően.
-Szeretném megbeszélni veled,hogy te mit is érzel irántam!-fogta meg két kezem és ragyogó szemeivel rám nézett.
-Bocs,de most nem vagyok olyan lelki állapotban.-húztam el a kezem szipogva.Nem engedett el,szorított.
-Mi a baj?
-S-semmi..c-csak..-akaratom ellenére hozzá bújtam.Nem bírtam tovább,nagy volt a kísértés.Magához szorított és csak ölelkeztünk.Teljesen kizártam a külvilágot.Most jöttem rá,hogy igazából szeretem!Csak ő és én.Mikor elengedtük egymást,ránéztem és mosolyra húztam a szám.
-Szeretlek!-suttogtam halkan.Ő válaszul csak mosolygott,majd közeledni kezdett.Száját az enyémre tapasztottam.Megtörtént,ismét és az most jobb volt mint az előző.Ölelő karjaiban biztonságban érzem magam.Már kezdett sötétedni.
-Most mennem kell.-mondtam mosolyogva.
-Haza kísérlek.-jelentette ki.
Az úton néma csendben sétáltunk egymás mellett kéz a kézben.
-Nabelnek igaza volt,hogy mondjam el az érzéseimet.-nézett rám Nathe.
-Nabelnek mindig igaza van!-mondtam egy elégedett mosollyal az arcomon.Igen,büszkén jelenthetem ki,hogy ő a legjobb barátnőm.
Hazaértem,sajnos el kellett válnom tőle.Büszkén sétáltam be a házba,Harryt meg próbáltam kerülni.Nem felejtettem el a történteket.Álmosan dőltem be az ágyamba,de nem tudtam elaludni túl izgatott,ideges és dühös voltam egyszerre.Csak a szemem hunytam le és a fal felé fordultam.Pár perc múlva az ajtó nyílását hallottam meg.Ennek hatására sem nyitottam ki a szemem.Hallottam,hogy valaki közeledik felém.Gyengéden végigsimította kezét a hátamon,amire elmosolyodtam.Egy dalt énekelt nekem.Kellemes volt a dallama.
-'Cause I'm tired of feeling alone.-fejezte be ezzel a sorral majd a egy apró puszi nyomott homlokomra.
-Ne haragudj!-suttogta
Lassan az ajtó felé sétált.
-Jó éjt kislány!-hangzott el utoljára szájából.

3.rész

...Egy újabb napra ébredtem.A levél még mindig a kezemben volt.Felöltöztem,majd lementem a konyhába.Kicsit bűntudatom volt azért,mert Harryt tegnap délután csak úgy leráztam.Na és ott van Nathe.A csók óta nem is beszéltünk.Miközben sétáltam a lépcsőn lefelé,már rá voltam készülve az újabb finom reggelire.Csalódnom kellett.Ezúttal nem volt finom reggeli,se Harry.Az asztalhoz léptem amin egy papírlap volt elhelyezve.

"Dolgom van,majd jövök
                                    Harry"

Unottan megvontam a vállam és a hűtőszekrény felé vettem az irányt.Amint kinyitottam a hűtőt láttam,hogy nem volt semmi kaja.
-Remek!-mondtam magamban.Nem tudtam mit csinálni,elmentem a közeli boltba.Gyorsan kimentem,bezártam az ajtót és,hogy gyorsabb legyek rápattantam a gördeszkámra.Amint suhanni kezdtem a kerekeken,kellemes szellő csapta meg az arcom.A bolt pár saroknyira volt,hamar odaértem.Kezembe vettem a deszkámat és megvettem mindent ami kellett.Kifizettem a kaját,bedobtam egy szatyorba és gurultam haza.Egész úton gondolkodtam.Nathe azóta sem jelentkezett.Bevallom,aggódom érte.
Annyira elbambultam,hogy nem vettem észre a közeledő villanyoszlopot.Sikeresen nekiüköztem és elestem.
-Bella!-hallottam meg egy ismerős hangot a hátam mögül.Éreztem,ahogy közeledett felém.Karjait a derekam köré fonta és így segített felállni.Ez az érintés,olyan égető volt.Jó érzéssel töltött el.Hátra néztem és beleütköztem egy gyönyörű,zöld szempárba.Tudhattam volna.Harry.Pillantásától el tudtam volna helyben ájulni.Nem tudtam más fele nézni.Ismét,csak ő és én.Ketten.
-Köszönöm.-suttogtam halkan.
-Vigyázz magadra.Kislány.-mosolygott rám és egy csókot lehelt homlokomra.Még mindig karjai közt voltam.Szorított és nem engedett el.Még mindig mereven bámultam,amikor már nem éreztem karjait derekamon.
-Megyünk?-kérdezte zavarodottan.
Válaszként bólintottam,majd deszkámat a kezembe véve sétáltam mellette a keskeny járdán.Az utat kínos csend borította el.Egyikünk sem értette,hogy mi is történt igazából.Úgy érzem kezdek közeledni Harry felé,de ugyanúgy Nathan felé is.Teljesen összezavarodtam.

Már dél körül volt.Hazza ebédet készített én meg a tv-t bámultam.Néha-néha rám pillantott,amire én elmosolyodtam.A telefonom pittyegni kezdett.Egy újabb SMS.

-délután átmegyek!Nabel xx.

Nem írtam vissza semmit,anélkül is jön,van amikor nem is szól csak úgy betoppan.
-Kislány,kaja!-hangzott el Harry szájából az utóbbi mondat.Lassan feltápászkodtam a kanapéról és az ebédlőasztalhoz közelítettem.Kihúztam egy széket és leültem.
-Újonnan így fogsz hívni?-kérdeztem nevetve.
-Nem tetszik?Kislány.-jelent meg egy gúnyos vigyor a képén.Válaszul csak egy afféle "Várj csak,ezt majd még valahogy visszakapod" gonosz vigyor ült az arcomon.
Nekiláttunk az ebédnek.
-Amúgy,délután jön Nabel.-jelentettem ki teli szájjal.
-Milyen meglepő.-mosolyodott el.-Na és Nathe?-kérdezte felhúzott szemöldökkel.
Nem válaszoltam,csak egy nagyot nyeltem.Kopogtak.
-Nyitom!-ugrottam fel az asztaltól és rohanni kezdtem az ajtóhoz.Nabel volt az.Bementünk a szobámba és mindent elmeséltem neki.A csókot,a reggeli sztorit.Teljes őszinteséggel beszéltem a történtekről,Harry érintését még mindig éreztem a derekamon és a csók..
-Egyébként azt hittem Nathe itt van.-jegyezte meg Nabel.
-Miért?-kérdeztem értetlenül.
-Mert otthon nincs.De most mennem kell.Csá.-csukódott be szobám ajtaja.
-Kösz a segítséget!-kiabáltam utána dühösen,bár nem hiszem,hogy meghallotta.

Összeszedtem minden bátorságom.A nappaliba készültem Harryhez,hogy bevalljam neki az érzéseimet.Megragadtam a kilincset.Egy darabig csak álltam.Még mindig nem voltam biztos az érzéseimben.Félve,de lenyomtam a kilincset és kiléptem az ajtón.Egy nagyot sóhajtottam,majd lekocogtam a lépcsőn.
-Harry!-kiáltottam remegő hangon.Nem jött válasz.Már mindenhol kerestem,kivéve egy helyen.A szobájában.Megtiltotta,hogy oda menjek.Nem tudom,hogy mit rejteget,de valamiért nem is akarom megtudni.
-Harry!-kiáltottam még egyszer.Szintén nem jött válasz.Nem állt szándékomban,de benyitottam a szobába.Nem volt benn,szóval nem volt otthon.Furdalt a kíváncsiság,így kicsit körülnéztem.Lassan körbejártam.Egy fényképen megakadt a szemem.Leemeltem a falról és nézni kezdtem.Erősen a képre koncentráltam.A kép egy 3-4 év körüli kislányt ábrázolt.
-Hisz ez...én vagyok!-ijedtemben a számhoz kaptam a kezem.Ez hogy kerül ide?Honnan ismer engem?Ezek szerint,ismerte a szüleimet is?Még sok hasonló gondolat futott végig a fejemben amikor egy hangot hallottam meg a hátam mögül.
-Te meg mit csinálsz?
Hátra pillantottam,Harry volt az.Kiejtettem a képet kezeim közül.Felvette a képet és ős is megnézte.
-Most már tudod...

2.rész

*1 héttel később*
Már kezdem megszokni Harryt.Sőt,talán kezdek beleszeretni,de ezt még magamnak sem merem igazán bevallani.Minden egyes vele töltött perc erősebbé és magabiztosabbá tesz.Múlthéten találkoztam Harry legjobb barátaival,a feleségeikkel és a gyerekeikkel.Ott van Louis,a felesége Bogi,aki magyar származású és a fiúk Nathan, és a kislányuk Nessie.
Akkor megismerkedtem még Niall-el és a feleségével Vanessával.A lányukkal Anabelle-el és a kisfiúkkal Kellan-el.Aztán ott van még Liam,akinek van egy barátnője,Emma.
Mindenki nagyon jó fej és megértő,de a legjobban Nabel-el és Nathan-el haverkodtam össze.Ők vannak hozzám korban a legközelebb és úgy érzem,hogy mindent el mondhatok nekik.

...Ma reggel az ablakon bevilágító napfény hatására keltem fel.Szeretem a napsütéses időt,attól én is vidám leszek.Szép lassan felültem az ágyamon és megdörzsöltem a szemem.Kicsit hűvös volt mert nyitva maradt az ablak.Az éjjeli szekrényemre pillantottam,amin egy csokor virág volt elhelyezve.Kicsit jobban megnéztem.Észre vettem,hogy egy levél is van mellékelve hozzá.

"Szeretlek.Soha senki iránt nem éreztem ezt,amit irántad érzek.Bárhogy alakuljon ezután,
  soha mással nem fogom ugyanezt érezni!"

Gondolkodásba estem.Ki írhatta ezt?Talán Harry?Éreztem,hogy van még remény.Szám akaratlanul is mosolyra húzódott.Ágyamon hátradőltem,szememet lehunytam és egy apró csókot leheltem a papírlapra.
-Én is szeretlek!-suttogtam halkan.

-Bella,reggeli!-szűrődött be egy mély,rekedtes hang a szobába.
-Megyek!-kiáltottam vidáman,majd a szekrényben kezdtem kotorászni.Egy egyszerű ujjatlan felső és egy csőnadrág mellett döntöttem.Gyors,szinte már futólépéssel mentem le a konyhába,ahol Harry már javában sütötte a gofrit.
-Jó reggelt.-köszöntöttem fülig érő szájjal.
-Jó reggelt.-köszöntött Harry szintén mosolyogva.
Leültem az asztalhoz egy tányér gofrival és falatozni kezdtem.Hazza is így tett.
-Amúgy köszi a virágot.-jegyeztem meg teli szájjal.
-Milyen virágot?-nézett rám értetlenül.
-Hát amit..-kezdtem bele,de valaki kopogott az ajtón.
-Majd én nyitom!-álltam fel kicsit dühösen az asztaltól és az ajtóhoz közeledtem.
-Nathe!Nabel!-köszöntöttem barátaimat egy-egy öleléssel.-Gyertek be!
-A szobámban leszünk!-kiáltottam Harrynek,aki a reggeli maradékot takarította el.

-Szép csokor!-jegyezte meg a virágokra mutatva,vigyorogva Nabel.
-Köszi,Harrytől kaptam..asszem..-mondtam kicsit halkan.
-Ezt,hogy érted?
-Hát volt benne egy levél amiben,azt írta,hogy szeret,de ma reggel a konyhába letagadta az egészet..
-Bella,ő túlságosan idős hozzád.Szállj le a földre.Kérlek.Különben nagyot fogsz koppanni.-mondta Nabel.
-Jó,hanyagoljuk a témát.Mesélj valamit Nathe.Olyan csendben vagy.-Vágtam hozzá egy párnát a sarokban gubbasztó fiúhoz.
-Bella,mondanom kell valamit!-sétál elém Nathe.
-Ok.mond.-válaszoltam unottan.
-Én vettem a csokrot és én írtam a levelet!Amióta megláttalak,azóta beléd vagyok esve.De úgy látszik,hogy te ezt magasról leszarod,mert te meg egy felnőttel akarsz összejönni.Tudod mit?Felejts el!-tört ki belőle,majd kiviharzott a házból.
Egy kérdő pillantást vetettem Nabel felé.
-Menj utána!-utasított.
Nem kellett kétszer mondani,mint akit kilőttek rohantam utána.
-Majd jövök!-üvöltöttem a kanapén ülő Férfinek.
A közeli park felé kezdtem el futni.Általában ott lógunk.Óriási bűntudatom volt.Hogy nem jöttem rá?
Az út melletti padon kirajzolódott egy alak.Nathan.Azonnal odarohantam hozzá.Nem érdekelt senki és semmi.
-Nathe!Úgy sajnálom!-kiabáltam úgy 2 méteres távolságból,levegőért kapkodva.Nem szólt semmit,csak mereven bámult maga elé.Leültem mellé és én is magam elé bámultam.10 perc néma csönd után megszólaltam.
-Szóval,most haragszol rám?
-Nem,csak csalódott vagyok.-válaszolta.
-Én tényleg nem tudtam,hogy így érzel.-fordultam felé.
-Már csak egy kérdésem van.Te hogy érzel?-felém fordult.Tekintetünk egy másodpercre találkozott.Igazából én sem tudom,hogy mit érzek.Gyönyörű kék szemeibe néztem.Puha ajkai olyan hívogatóak voltak.Közeledni kezdtünk egymáshoz.Majd ajkaink összetapadtak.Furcsa bizsergést éreztem,amit még azelőtt soha és én ebből csak többet akartam.Ez volt az első csókom.Lehet,hogy ciki,de ez az első.Hirtelen elkaptam onnan a fejem és felálltam.
-Én most...-nem fejeztem be,elindultam hazafelé.Kényelmes tempóban sétálgattam.Zavarodott voltam.Még mindig éreztem a bizsergést.Ez minden alkalomnál így van?Vagy csak annál akit szeretsz?Gondolkodásmenetemet telefonom csipogása zavarta meg.SMS érkezett.

-Na?Hogy álltok?;D Nabel, xx.

-Holnap mesélek...-írtam vissza,majd zsebre raktam a készüléket.

Amikor beléptem a házba,Harry még mindig a kanapén ült és a TV-t bámulta.Lehuppantam mellé,és csak lestem ki a fejemből.
-Mi a baj?-nézett rám ijedten
-Meg volt az első..-válaszoltam
-Mi?Az első alkalom?-ugrott fel idegesen.
-Mi?Dehogy!Az első csók..
-Hála istennek.-ült le megnyugodva.-Na és ki a szerencsés?-vigyorgott rám.
-Nem akarok róla beszélni.-álltam fel mellőle és felmentem a szobámba.

Órák óta csak feküdtem az ágyon a levelet nézegetve és gondolkodtam.Én sem voltam tisztában az érzéseimmel.Az a csók,valami csoda volt.Ilyet még nem éreztem,talán még Harry iránt sem.
-Édes Istenem!Most mit csináljak?-kérdeztem magamban.Idővel eleredt az eső.Nem szeretem az esőt.Attól mindig,csak szomorúbb leszek.

1.rész

Futottam,ahogyan csak gyenge lábaim bírták.Folyamatosan a nyomomban voltak.Nem tudtam hol vagyok,eltévedtem és az eső szakadni kezdett.Már nem kaptam levegőt amikor a sok ház közül egyet kinéztem magamnak és a bejárathoz siettem.
-Kérem engedjenek be!!-dörömböltem teljes erőmből az ajtónál.Száz százalék,hogy ebben az időben meg is fáztam,mert csak egy vékony póló és egy rövidnadrág volt rajtam.A cipőmet fél úton eldobtam mert nem tudtam benne futni.Teljesen eláztam és szétfagytam.
-Engedjen már be..-kiáltottam teli torokból,még hangosabban ütve az ajtót.A "fájdalomtól" már a könnyeim is útnak eredtek,amikor hirtelen kinyílt az ajtó.Egy göndör hajú,zöld szemű harminc vagy a fölötti férfi állt előttem eléggé megszeppenve.
-S-s-sajnálom cs-csak...-mondtam reszketve,de nem tudtam befejezni,elkapott a sírás.
-Mi történt?-kérdezte rémülten a férfi,de könnyeimtől nem tudtam neki választ adni.
-Gyere be.-mondta,majd kitárta előttem az ajtót.
Egy tágas nappaliban találtam magam és furcsa módon ez a hely nagyon otthonos volt.Mintha már jártam volna itt.
-Öhm..adok valami száraz ruhát,egy pillanat.-mondta majd felrohant az emeletre.
5 percen belül vissza is ért egy hosszú pólóval a kezében.
-Sajnálom,egyedül élek,csak ezt találtam.Szemben van a fürdő szoba,ott át tudod venni.-adta át a ruhadarabot és egy helység felé mutatott.
Gyorsan felkaptam a pólót,szerencsémre mindenemet takarta.Kilépve a fürdőszobából,egy bögre forró teát nyomott a kezembe a pasi.
-Ülj le,aztán majd minden elmesélhetsz.-mondta,és egy  kanapé felé mutatott.
Leültünk egymás mellé és kortyolgatni kezdtük a teát.
-Szóval?Hogy kerültél ide?-kérdezősködött.
-E-egy árvaházból szöktem meg..-mondtam szinte suttogva.Ahogy láttam váratlanul érte az egész.
-És hogy hívnak?Ha szabad megkérdeznem..
-Bella,Bella Malik.-válaszoltam.-Téged?
-Malik!?-kérdezte tágra nyílt szemekkel.
-Igen,mi ebben a furcsa?
-S-semmi-válaszolta bizonytalanul.
-Egyébkét Harry vagyok.-nyújtotta a kezét.-Felhívom az árvaházat,hogy itt vagy.-állt fel a kanapéról
-Ne!Kérlek csak azt ne!-könyörögtem neki könnyes szemekkel.Újból helyet foglalt,majd kérdezgetni kezdett:
-Tényleg olyan szörnyű azon a helyen?
-Maga a pokol.-sírtam el magam újra.Egy pár percre gondolkodni kezdett..
-Na jó,egy darabig itt maradsz nálam,aztán majd kiderül,hogy mi lesz...-mondta és egy nagy sóhajtást mellékelt hozzá.
-A-akkor,most egy darabig i-itt fogok lakni?-kérdeztem megszeppenve.Nem pont ilyen "családra" vágytam,Harry nem az az apuka típus és egy kicsit félek tőle.Elég kigyúrt egy hapsi,mi van ha feldühítem vagy ilyesmi?
-Igen.-hangzott el szájából egy határozott válasz-Van a folyosó végén egy üres szoba,az lesz a tied.Ha bármi gondod van szóljál.-mosolyodott el.
-Köszönöm.-motyogtam halkan.
-És még valami.Ne félj tőlem!-nézett mélyen a szemembe.Tekintetétől teljesen zavarba lettem,talán még el is pirultam.Bólintottam egyet,majd felsiettem az általa leírt szobába.
Egy gyönyörű hálószobába léptem be.Óriási volt,gyönyörű bútorok és középen egy nagy francia ágy.

***

Már órák óta a szobában ücsörögtem,amikor úgy gondoltam,hogy lenézek Harryhez.Halk léptekkel mentem le a lépcsőn.
-Szia.-üdvözölt egy mosollyal az arcán.
-Szia.
-Felhívtam az árvaházat,azt mondták,hogy holnap be kell menni aláírni pár papírt és minden rendben.
A hír hallatán tágas mosolyra húzódott a szám és vidáman lehuppantam a kanapéra.
-Nagyon köszönöm.-hálálkodtam.
-Egyébként,hogy-hogy ilyen nagy házban laksz egyedül?-tettem fel a kérdést,amit már rég fel akartam tenni.
-Hát,igazából nem az én házam,hanem egy barátomé Emmáé,de ő most a barátjánál lakik akivel nemsokára összeházasodnak.Egyébként régen együtt laktunk itt még 4 barátommal és a volt barátnőmmel.-mondta,már kevesebb lelkesedéssel.
-Értem.-válaszoltam,hanyagolva a témát.
-Amúgy van egy kis meglepi számodra.-mutatott pár szatyorra a konyhában.A táskákban ruhák voltak amiket hordhatok.Gyorsan felvittem őket és behelyeztem a szekrénybe.Már elég álmos voltam,megfürödni sem volt erőm.Eldőltem az ágyamon ahogy voltam Harry pólójában majd álomba szenderültem.

Prológus

Nehéz feldolgozni,ha az embernek nincsen senkije és semmije.Nehéz 17 évesen egy árvaházban élni,ahol senki sem ért meg.Egy igaz barát sok mindenben tudna segíteni,de itt még azt sem lehet találni.Mindenki csak magával törődik és a fő cél:"Minél hamarabb szabadulni innen."Nekem is ez a vágyam,hogy egyszer újra szerető családra találjak.Persze mindnyájunkat kidobnak egyszer innen,de akkor már nincs hova menni.
Nem a szüleimet okolom azért,mert ide kerültem.Ők nem tehetnek semmiről.Anyukám arcára még mindig emlékszem,egyszerűen varázslatos volt.Ő mindig megvédett és kiállt mellettem.Ő az én őrangyalom.Apám híres volt,egy bandában énekelt.A mai napig emlékszem gyönyörű hangjára,amivel mindig megnyugtatott bármi bajom is volt.
Ahogy minden jónak,ennek is vége szakadt.Úgy 3-4 éves lehettem amikor autóbalesetben meghaltak.Akkor kerültem én ide a "pokolra".Azóta is büszkén hordom a Malik nevet és remélem,hogy egyszer újra boldog életet élhetek.

*Bella szemszöge*
Fáradtan keltem ki hajnalban a puha ágyikóból.Ezúttal korábban,mint mindenki más.Tudtam,hogy ez a nap más lesz,mint a többi.Tökéletesen kivitelezhető szökési tervem volt.Kómás fejjel felültem,megdörzsöltem a szemeimet,majd az órára pillantottam.
-Pont időben!-mondtam magamban és gyorsan felöltöztem.Mikor elkészültem a folyosó végén lévő mosdóba siettem.Egy darabig nézegettem a keskeny ablakot amit már oly sok hete méregetek.Számításaim szerint,pont akkora,hogy ha ráállok a wc ülőkére felérem és tökéletesen kiférek.
Gyerünk!Most vagy soha!Bizonytalanul tettem meg az első,majd második lépést.Az ablakpárkányba kapaszkodva húztam fel magam teljes erőmből.
Már sokszor próbálkoztam a szökéssel,ami nem jött össze,de éreztem,hogy ez most más lesz.Amikor sikerült a derekamig felerőltetnem magam,hirtelen elvesztettem az egyensúlyomat és úgy 3 métert zuhantam,ami cseppet sem volt kellemes.Óriási zajt csaptam,amit gondolom meghallottak,ezért felpattantam és megcéloztam az előttem álló drótkerítést.Felkapaszkodtam rá és mászni kezdtem,ami igencsak nehezemre esett az előző eséstől szerzett fájdalmak miatt volt.Sikeresen innen is lepottyantam,de mivel minden bizonnyal észre vették,hogy meglógtam gyorsan talpra álltam és már rohantam is,mint egy őrült....