10.rész

kedves olvasóim!

Azzal szeretném kezdeni,hogy..hogy..hogy mennyire imádlak titeket!Komolyan,olyan aranyosak vagytok,hogy adtatok egy cuki rövidítést a blogomnak.(LING) De egy kicsit szomorú is vagyok,mert egyre kevesebb visszajelzést kapok tőletek.Az új rész közzététele utáni napon megnéztem,és láttam ám,hogy 69-en jártatok a blogon.De a kérdésem;miért nem kommenteltek?Talán nem tetszik?Vagy mi?Kérlek kommenteljetek,jöhet hideg-meleg egyaránt!
Ja,és kérdezzetek,mert megesz az unalom; katt

Hát,azt hiszem több mondanivalóm nincs is.Jó olvasást mindenkinek;puszi, Brigi xX

Bella szemszöge

Harry a ruháit kapkodva próbált nyögni valami magyarázat félét,de mindezt hiába.Ideges voltam,a lehető legjobban.Már épp arra készültem,hogy leordítom a fejét és kiadok magamból mindent.Nagy levegőt vettem és ökölbe szorítottam a kezem,ám ebben a pillanatban beugrott egy "jó" ötlet.Szerintem Harry nem számolt be neki arról,hogy van egy lánya,aki árvaházban nevelkedett.
-Apa!Még be sem mutattad az új barátnődet.-elégedetten vigyorogtam.Az ágyon elhelyezkedő személy kérdő,vagy inkább értetlen tekintettel bámult.Tudtam,nem mondta el neki.A nő,aki számomra még mindig ismeretlen volt,felállt és lekevert Harrynek egy pofont,még valamit motyogott,aztán távozott.Pár másodperc múlva,már csak az ajtó csapódását lehetett hallani.Hangosan felnevettem,örültem,hogy elment.

-Okos kislány!-mondta elismerően,majd magához ölelt.Meghatódtam,de próbáltam visszatartani a könnyeimet.
-Hiányoztál!-szipogtam halkan.

-De te itt?Hogy kerülsz ide?-elengedett,majd mélyen a szemembe nézett.Smaragdzöld szemei mintha szikrát szórtak volna,tekintete szinte perzselte az arcomat.

-Igazság szerint,nem egyedül vagyok.-makogtam lehajtott fejjel.Nem válaszolt,csak mereven bámult.Megragadtam csuklóját és húztam magabiztosan magam után abban reménykedve,hogy Gemma még itt van.

-Ő meg mit keres itt!?-torpant meg a nappaliban Harry.
-Neked is szia.-válaszolta lenézően a nagynéném.

-Menj innen!Most!-utasította

-Nem!Nem megyek!-vágott vissza.
A két testvér továbbra is veszekedett.Rettenetes dolgokat vágtak egymás fejéhez,szörnyű volt nézni.Nem avatkoztam bele,abból csak rosszabb lenne.Inkább csak észrevétlenül kiosontam a házból,sokkal fontosabb dolgom volt.Mindent rendbe kellett hoznom,a két legjobb barátommal.Tisztán Emlékeztem az utolsó "beszélgetésemre" Nathan-el.Szakítottunk...azt hiszem.

***

Az ujjamat bizonytalanul a csengőre tapasztottam,pár másodperc múlva Niall nyitott ajtót.
-Bella?-kérdezte tágra nyílt szemekkel.

-I-igen.-feleltem bizonytalanul.-Nabel itthon van?-kérdeztem
-Fenn a szobájában.-engedett be még mindig lesokkolva.
Mikor felértem,megkerestem a megfelelő ajtót,majd halkan kopogtattam.
-Gyere!-hallottam meg kiáltását a hangos zene mellett.Óvatosan kinyitottam az ajtót aztán beljebb merészkedtem.Biztos voltam benne,hogy haragszik.A barátnőm pont háttal állt nekem.Megköszörültem a torkom,mire hátra vetett egy pillantást.Tágra nyílt szemekkel bámult.Gyorsan lehalkította a zenét és magához szorított.
-Bella!T-tényleg te vagy az?-engedett el,hogy ellenőrizze nem csak képzelődik-e.
-Én vagyok.-válaszoltam vidáman.
-Hiányoztál!-ölelt meg ismét.
-De nem is haragszol?-kérdeztem értetlenül.
-Először nagyon haragudtam,azt hittem magamra hagytál,azt hittem meguntál,azt hittem én már nem számítok  semmit.Aztán egy kis idő után valahogy elmúlt a harag,túlságosan is hiányoltalak.Még soha nem volt ilyen barátom,mint te.-válaszolta,az utóbbi mondatot kicsit halkabban,nem az a lelkizős lány.A szemem könnybe lábadt,ilyet talán még soha nem mondtak nekem,meghatódtam.
Nagyon sok időt töltöttünk együtt,sokat nevettünk és beszélgettünk.Aztán feltettem a kérdést ami már régóta nem hagyott nyugodni.
-És Nathan-nel mi van?
-N-nathan?Te még nem tudod?-kérdezte rémült tekintettel.
-Mit?Mi történt?-a hangomat felemeltem.Nagyon megijedtem.Igen,talán túlságosan is szeretem.Nabel egy nagyot sóhajtott,majd leült az ágy szélére.
-Két hónapja történt.Egy szörnyű esős napon...A szüleivel éppen hazafelé tartottak,amikor beléjük mentek.Minden utas megúszta kisebb sérülésekkel,kivéve őt.Nathan kómába esett.Igen, két hónapja kómában van.-mondandója végén egy könnycsepp gördült le arcán.Nem tudtam elhinni.
-Nem!Ez nem lehet!Ez csak egy rossz álom.Nabel,kérlek mond azt,hogy ez csak egy álom!-ordítottam.teljesen le voltam döbbenve.Utoljára akkor éreztem hasonlót,amikor a szüleim meghaltak.Már nem akartam élni,nélküle nem!Az egész testem remegett,teljesen összetörtem,és ami a legjobban fájt,hogy amikor utoljára "beszéltünk" akkor szakítottunk.
-Bella,légy erős!Fel fog kelni,bízz bennem!-suttogta halkan Nabel miközben szorosan magához ölelt.

(Komizzatok,Xx)